Újpest: Szabó Bálintot most az NB II-be adják kölcsön

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.21. 13:05
Szabó Bálint kölcsönbe megy (Fotó: Újpest)
Az Újpest FC bejelentette, hogy az ősszel Csíkszeredába kölcsönadott középpályása, Szabó Bálint tavasszal az NB II-es Kozásmislenyben folytatja pályafutását, ugyancsak kölcsönben.

 

Szabó Bálint kölcsönszerződése lejárt Csíkszeredában, azonban a több játéklehetőség érdekében a tavaszi szezonban Kozármislenyben futballozik, szintén kölcsönben – adta hírül az ujpestfc.hu. 

A 21 éves, U21-es válogatott középpályás két éve Nyíregyházáról szerződött Újpestre, a Csíkszereda tavaly augusztusban vette kölcsön, amelyben hat mérkőzésen lépett pályára a román másodosztályban, ezeken 421 percet töltött a pályán. Az NB I-ben a 2022–2023-as idényben mutatkozott be, 18 meccsen egy gólt és két gólpasszt ért el. 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Genzler Gellért
Kiszemeltek:
Távozók: Milos Koszanovics (szerb, szabadon igazolható), Märten Kuusk (észt, GKS Katowice – Lengyelország) 
Kölcsönbe távozók: Szabó Bálint (Csíkszereda után Kozármisleny)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Oliver Jürgens (észt, Olaszország)

 

Legfrissebb hírek

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
2025.10.22. 12:08

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49

A Csákvár sem bírt a Karcaggal, hibátlan maradt otthon az újonc

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 14:52

Ifjú titán szerezte a győztes gólt, az élre ugrott a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 19:53
Ezek is érdekelhetik