Újpest: Derűlátónak kell lennünk – Luka Mack

Vágólapra másolva!
2024.01.26. 07:50
Luka Mack szerint az Újpest a bajnokság elején megmutatta, képes a jó játékra (Fotó: Kovács Péter)
Luca Mack szerint az Újpest első, MTK Budapest elleni bajnokiján derül ki, lesz-e látszatja csapata jól sikerült téli felkészülésének.

Csaknem egy hete hazai környezetben készül a tavaszi szezonra az Újpest FC, amely január 9. és 20. között Törökországban, Antalyában edzőtáborozott. Az ősz utolsó hét bajnokiján csupán egy pontot szerző lila-fehérek mindhárom felkészülési mérkőzésükből erőt és önbizalmat meríthetnek, hiszen a Sepsi ellen 0–0-s döntetlent játszottak, az ukrán Odesszát 3–1-re, az északmacedón Gosztivart 2–1-re győzték le.

„Kitűnő munkát végeztünk a törökországi tizenegy napban, mindhárom meccsen jól játszottunk, eredményesek voltunk, több területen fejlődtünk, de hogy ennek lesz-e pontokban mérhető eredménye, az az első, MTK elleni bajnokin derül ki  – mondta lapunknak Luca Mack, az Újpest 23 éves német középpályása. – A Sepsi elleni meccset nehéz értékelni, mert ellenfelünk korábban kezdte a felkészülést, lényegesen jobb erőnléti állapotban volt nálunk, ám gól nélküli döntetlent értünk el, ami jó eredmény a körülmények tükrében. Az Odessza és a Gosztivar ellen támadásban voltunk különösen jók, az elképzeléseink szerint dolgoztuk ki a helyzeteink többségét, amit a törökországi edzőtáborozás legbiztatóbb jeleként könyvelek el. Az ősz végi gyenge produkciónk ellenére derűlátónak kell lennünk, mert a bajnokság kezdetén megmutattuk, jobb játékra vagyunk képesek, illetve a téli alapozás is jól sikerült. A csalódást keltő vereségek után is pozitívak maradtunk, a légkör jó a klubnál, bízunk a jobb szereplésben. Ugyanakkor a labdarúgásban nem elég, ha jó nevű és képességű játékosok alkotnak egy csapatot, meg kell találni mindenkinek a megfelelő szerepkört és feladatot, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából. Mindent megteszünk, hogy tavasszal kidomborodjanak az erényeink. Ami engem illet, megfelelő az erőnlétem, a formám is rendben van, reményeim szerint a csapat segítségére leszek.”

Legfrissebb hírek

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
5 órája

Horváth Krisztofer: Az edző mindig elmondta, hogy próbálkozzunk lövésekkel a támadóharmadban

Labdarúgó NB I
15 órája

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
15 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
22 órája

Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten a nyitányon

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:53

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Cristian Ramírez távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54
Ezek is érdekelhetik