Újpest: az érkező válogatott védő már átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Vágólapra másolva!
2024.01.29. 11:40
Albi Doka (labdával) az előző idényben a Honvédban futballozott (Fotó: honvedfc.hu)
A Nemzeti Sport értesülései szerint már az orvosi vizsgálaton is átesett leendő klubjánál az Újpest albán válogatott kiszemeltje, a korábban a Honvédban is futballozó Albi Doka.

 

Vasárnap az albán panorama.com.al írt arról először, hogy a hétszeres albán válogatott jobbhátvéd, Albi Doka Újpesten folytathatja pályafutását, miután a játékos már megállapodott a magyar klubbal, és várhatóan jelenlegi csapatával, a KF Tiranával is egyezségre jut az NB I-es kérő.

A Nemzeti Sport értesülése szerint Doka azóta már el is utazott orvosi vizsgálatra az Újpest FC-hez, a lilák hamarosan bejelenthetik a 26 éves jobbhátvéd szerződtetését. Doka a 2022–2023-as idényben a Honvéd játékosaként már szerepelt az NB I-ben, 22 bajnokin lépet pályára, egy gólpasszt ért el. 

A mostani idényben az albán első osztályban 18 mérkőzésen egy gólt szerzett és két gólpasszt adott. Az Újpest FC legkésőbb kedden jelentheti be a szerződtetését, így pénteken, az MTK elleni tavaszi szezonnyitón akár már pályára is léphet. Doka lehet az eddig csak távozókat bejelentő Újpest idei első szerzeménye.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Genzler Gellért
Kiszemeltek: Albi Doka (albán, KF Tirana – Albánia)
Távozók: Lirim R. Kastrati (koszovói, Widzew Lódz – Lengyelország), Djordje Nikolics (szerb, Sivasspor – Törökország), Milos Koszanovics (szerb, Ajman Club – Arab Emírségek, szabadon igazolható), Märten Kuusk (észt, GKS Katowice – Lengyelország) 
Kölcsönbe távozók: Szabó Bálint (Kozármisleny, legutóbb Csíkszereda – Románia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Oliver Jürgens (észt, Olaszország)

 

 

 

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 órája

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
19 órája

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
22 órája

Százhúsz éve született az újpesti csatárlegenda, Avar István

Népsport
23 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34
Ezek is érdekelhetik