IFFHS: Varga Barnabás megelőzte Haalandot; Turi Gézát is kiemelték

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.08. 13:08
null
Turi Géza 49 évesen védte a KÍ kapuját – ő lett a legidősebb, élvonalban pályára lépő játékos 2023-ban (Fotó: IFFHS)
A Ferencváros magyar válogatott csatára, Varga Barnabás a harmadik helyen végzett a világranglistán, amelyet a 2023-ban a legtöbb mesterhármast szerzett futballistákról készített és tett közzé az IFFHS. A szervezet egy másik rangsorából az is kiderül, hogy 2023 legidősebb, élvonalban pályára lépő labdarúgója Turi Géza lett.

 

 

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet rangsorában a magyar válogatott csatára a képzeletbeli dobogó alsó fokát azzal a négy triplával foglalja el, amelyeket paksi, majd ferencvárosi színekben produkált bajnoki mérkőzéseken, illetve nemzetközi kupameccsen.

Ami az utóbbit illeti, Varga – már az FTC játékosaként – a máltai Hamrun Spartans kapuját vette be háromszor is az augusztus 10-i, idegenbeli, Európa-konferencialiga-selejtezőn. A három NB I-es triplázása egyikét pedig éppen volt csapata ellen valósította meg augusztus 27-én, amikor is a Ferencváros 6–1-re megverte a Paksot.

Az IFFHS rangsora bajnokikon, valamint a hazai és nemzetközi kupamérkőzéseken, továbbá válogatott fellépések alkalmával elért mesterhármasok alapján készült. Az adott ország bajnokságának erősségét is figyelembe vevő lista éllovasa a belga Gent nigériai csatára, Gift Orban, aki öt triplázást bemutatva – egyszer négy találatig jutva – jeleskedett 2023-ban. A második helyen pedig a gaboni válogatott Denis Bouanga végzett, aki az amerikai MLS-ben szereplő Los Angeles futballistájaként jegyzett tavaly négy mesterhármast, de ebből kettőt ért el nemzetközi mérkőzéseken. Ezért kerülhetett Varga elé, mert a nemzetközi meccseken elért triplák száma rangsorol holtverseny esetén.

Varga mögött a 4. helyen a Manchester City norvég világklasszisa, Erling Haaland végzett, többekkel holtversenyben.

Egy másik magyar játékos, Turi Géza pedig 2023 legidősebb, élvonalban pályára lépő labdarúgója lett. A feröeri KÍ kapusedzője a csapat kapusainak betegsége miatt állt a gólvonal elé tavaly májusban, 49 évesen, a HB ellen 1–0-ra megnyert bajnokin.

 

Legfrissebb hírek

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

Robbie Keane: Elfogadhatatlan, hogy a második félidőben négy perc alatt kaptunk két gólt, de…

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 07:59

Varga Barnabással jobban megy, de most nélküle kell továbbjutnia az FTC-nek az El-ben

Európa-liga
2025.02.20. 09:34

BL-legek: a Bruges és a Feyenoord is történelmet ír, gödörben az olaszok

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:14

Varga Barnabás: Egy Ferencvárosnál ez nem megengedhető

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 08:36

Varga Barnabás: Nagyon fáj, hogy a következő meccsen nem lehetek ott a csapattal a pályán

Európa-liga
2025.02.13. 20:59

Videó: a ZTE fiatal támadója két remek gólt lőtt az első félidőben a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.02.05. 20:58

Angliába szerződhet a magyar labdarúgó – sajtóhír

Légiósok
2025.01.30. 16:55
Ezek is érdekelhetik