FTC: Ambiciózus örmény válogatott labdarúgót szerződtettünk – Hajnal Tamás

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.18. 12:03
Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója (Fotó: Árvai Károly)
„Edgar Szevikjan remekül beleillik a Ferencvárosba, jelentős potenciált látunk benne és nálunk kiváló labdarúgóvá fejlődhet” – jelentette ki Hajnal Tamás sportigazgató abban az interjúban, amelyet a moszkvai Szport-Ekszpressznek adott, miután az FTC szerződtette a négyszeres örmény válogatott középpályást az orosz élvonalbeli Nyizsnyij Novgorodtól.

Hajnal Tamás kitért rá, hogy fontosnak tartották Edgar Szevikjan megszerzését, akit úgy jellemzett, hogy ambiciózus futballista.

„Amennyire én tudom, nagyon boldog és motivált is, hogy csatlakozhatott a Ferencvároshoz. Újabb állomás a karrierjében” – idézte a sportigazgatót a Szport-Ekszpressz, amelynek anyagát a TASZSZ, az orosz állami hírügynökség is átvette.

A sportlap megszólaltatta a Nyizsnyij Novgorod vezérigazgatóját, David Melik-Huszejnovot is, aki elmondta: „A tárgyalásokon abban egyeztünk meg, hogy a játékos következő eladásának vételárából hét százalék a mi klubunkat illeti meg. A tranzakció összege 1.2 millió euró volt”.

A 22 éves Szevikjan Moszkvában született, ő maga örmény-orosz kettős állampolgár. A Lokomotiv Moszkvában kezdett el futballozni, ahonnan 16 évesen a Levante együtteséhez került. A spanyol klub második csapatában két év alatt 44-szer lépett pályára, ezeken a találkozókon összesen négyszer volt eredményes. Spanyolországban az első csapatban is bemutatkozhatott, majd a Nyizsnyij Novgorodhoz igazolt. Oroszországban 40 mérkőzésen kapott szerepet, nyolc gólt szerzett és egy gólpasszt adott. Végigjárta az orosz utánpótlás-válogatottakat, s ezt követően úgy döntött, az örmény nemzeti csapatot választja. Az örmény felnőttválogatottban 2023 őszén mutatkozott be, azóta négyszer húzhatta magára a címeres mezt.

A játékost 2025 nyaráig kötötte megállapodás az orosz klubhoz, ebből vásárolta ki a Ferencváros.

A sorozatban ötször magyar bajnok Ferencváros az Európa-konferencialiga egyenes kieséses szakaszának első körében – melyben a nyolcaddöntőbe jutás a tét – a görög Olympiakosszal csap össze február 15-én idegenben, egy héttel később pedig a Groupama Arénában.

Labdarúgó NB I
2024.01.17. 15:04

Ferencváros: aláírt az örmény válogatott játékos – hivatalos

A Transfermarkt 1.8 millió euróra becsüli a 22 éves szélső, Edgar Szevikjan piaci értékét.
Labdarúgó NB I
2024.01.17. 17:55

FTC: a Szevikjan-tranzakció értéke 1.2 millió euró – sajtóhír

Az orosz klub nevében David Melik-Huszejnov nyilatkozott a Szport-Ekszpressznek.

 

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
Tegnap, 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
Tegnap, 10:00

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:47

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28
Ezek is érdekelhetik