FTC: A váltást nem vették jó néven – Kenan Kodro az átigazolásáról

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.25. 12:39
Kenan Kodro távozását nem vették jó néven a Fehérvárnál (Fotó: Facebook/FTC)
A spanyol panenka.org-nak adott interjút Kenan Kodro, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros 30 éves csatára. A beszélgetést az ulloi129.hu jelentette meg magyarul, ebből szemezgettünk.

„A szezonzárás másnapján hívott a nagybátyám, aki egyben az ügynököm is, hogy a Ferencvárostól hívták, hogy megszereznének. Azt mondta, hogy néhány napon belül hivatalos ajánlatot tesznek és természetesen azt válaszoltam, hogy nagyon is érdekel a dolog. Az igazság az, hogy minden nagyon gyorsan zajlott. Jönni akartam, hiszen ez a legjobb klub Magyarországon, egy történelmi klub, mely minden évben Európában szerepel”mondta átigazolása részleteiről Kenan Kodro, majd arról is beszélt, hogy korábbi klubjánál nem voltak elragadtatva a fejleményektől.

„Nem akarok a rossz hangulatú dolgokról beszélni, de a váltást nem vették jó néven, még ha sokan meg is értették. Végül is, harmincévesen kaptam egy ilyen lehetőséget. Talán azok, akik nagyon-nagyon elvakultak, nem látják be, de ez szerintem normális a labdarúgás világában” – fogalmazott a támadó.

Kodrót ezután az NB I-ről is kérdezték, aki erre válaszolva arról beszélt, hogy pályafutása legjobb döntése volt az, amikor Magyarországra igazolt.

„Jó klubok mindenfelé vannak Európában, de talán az egész világon is. A magyar bajnokság persze gyengébb, mint a topbajnokságok, de itt is vannak jó játékosok, nagy a versengés és az igazság az, hogy a karrierem legjobb döntése volt idejönni és otthagyni Spanyolországot. Itt helyére kerültek a dolgaim. két és fél évig voltam a Fehérvárnál és most egy olyan történelmi klubnál vagyok, mint a Ferencváros, amelyiknek nagy céljai vannak és minden évben elvárás a bajnoki cím” – mondta a spanyol-bosnyák center.

A Fehérvárról érkező labdarúgó a válogatottbeli szerepvállalásáról is beszélt annak tükrében, hogy az előző évben lemondta a bosnyák nemzeti csapatban való szereplést.

„Mindig is álom volt, hogy annak az országnak a színeiben játsszam, ahonnan a családom származik. Világbajnokságon, Eb-n vagy akár selejtezőn. Tudtam, még a spanyol időkből, hogy azt a játékost, aki nem játszik klubcsapatában, nem válogatják be. Ez teljesen normális. És így is lett, amióta Magyarországon játszom, mindig a keretben voltam, kivéve legutóbb, amikor én mondtam le a szereplést a nehéz körülmények miatt. Ha folyamatosan játszol és gólokat lősz, az megnyitja az ajtókat. De ha ezek nincsenek meg, be is záródnak azok” – mondta Kenan Kodro.

Kenan KODRO     

Állampolgársága: spanyol-bosnyák
Kora: 30 éves
Posztja: csatár
 NB I-es mérkőzés/gól: 77/39
 Válogatottság/gól (2017−2023, Bosznia-Hercegovina): 15/2

 

Labdarúgó NB I
18. FORDULÓ
Február 2., péntek
20.00: MTK Budapest–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Február 3., szombat
12.30: Zalaegerszegi TE FC–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
15.00: Kisvárda–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
17.30: Debreceni VSC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
Február 4., vasárnap
15.00: Mezőkövesd–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport+)
17.30: Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)

  1. Paksi FC17104332–21+11 34 
  2. Ferencvárosi TC17103442–19+23 33 
  3. Fehérvár FC1793536–24+12 30 
  4. Puskás Akadémia1777327–20  +7 28 
  5. Debreceni VSC1774625–22  +3 25 
  6. MTK Budapest1774621–28  –7 25 
  7. Diósgyőri VTK1773726–28  –2 24 
  8. Kecskeméti TE1763825–29  –4 21 
  9. Újpest FC1763824–35–11 21 
10. Mezőkövesd17431017–26  –9 15 
11. Zalaegerszegi TE17431021–36–15 15 
12. Kisvárda17421119–27  –8 14 
az nb i állása

 

 

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28
Ezek is érdekelhetik