Felkészülés: Skribek duplázott, a Paks legyőzte a Siófokot

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2024.01.10. 14:36
null
Böde Dániel is betalált a Siófok kapujába (Fotó: paksifc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC felkészülési mérkőzésen 3–0-ra legyőzte a másodosztályú BFC Siófokot

 

A Paks másfél éven belül már negyedik alkalommal játszott felkészülési mérkőzést a másodosztályban szereplő Siófokkal. Az előző három találkozót egyaránt a paksiak nyerték, de a Siófok mindegyik találkozón szerzett két gólt.

Ezúttal a vendégek nem tudták feltörni a Paks védelmét, ellenben Bognár György csapata az első félidőben Skribek Alen révén kétszer is betalált, a folytatásban pedig Böde Dániel állította be a 3–0-s végeredményt.

A Paks legközelebb a BVSC-t fogadja, majd megkezdi törökországi edzőtáborozását.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Paksi FC–BFC Siófok (NB II) 3–0 (2–0)
Paksi FC: 1. félidő:
Simon - Szélpál, Vas, Szabó J. - Kovács, Balogh, Szabó B., Debreceni Z., Skribek - Könyves, Beke 2. félidő:Szappanos – Kinyik, Lenzsér, Windecker, Osváth – Papp, Mezei, Kocsis, Haraszti – Böde, Hahn
BFC Siófok: Hutvágner – Major, Vékony, Varga, Schildkraut, Varjas, Kovács B., László, György, Gyurkits, Szedlár
Gólszerző: Skribek (36., 45.), Böde (79.)

Bognár György, a Paksi FC vezetőedzőjének értékelése:Úgy gondolom, jó edzőmérkőzést játszottunk. A találkozó elérte a célját ritmusában, fizikailag és a játék szempontjából is. A Siófok masszívan, szervezetten játszott, első edzőmérkőzésnek teljesen rendben volt minden. Van egy-két helyezkedési hibánk hátul, de ezt jobb, hogy most látjuk, mint néhány hét múlva.

A PAKSI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉS I PROGRAMJA
Edzőtábor:
január 16.–27., Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 10.: Paks–BFC Siófok (NB II) 3–0
Január 13.: Paks–BVSC (NB II)
Január 19.: Paks–MKS Pogon Szczecin „B” (lengyel)
Január 19.: Paks–MKS Pogon Szczecin „A” (lengyel)
Január 24.: Paks–FC Blau-Weiss Linz (osztrák)
Január 26.: Paks–PFK Botev Plovdiv (bolgár)

Legfrissebb hírek

Márton Gábor: Megint elmaradt egy tizenegyes, ám ehhez már hozzászoktunk…

Labdarúgó NB I
1 órája

Harmadszor sem tudta legyőzni a bajnokságban a Paks a Zalaegerszeget

Labdarúgó NB I
14 órája

Őszi formája visszanyerésén dolgozik Mim Gergely

Labdarúgó NB I
22 órája

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:37

Svédország és Oroszország is öt gólt szerzett felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.25. 22:40

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
2025.03.25. 08:18

Az írektől is kikapott a magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen

Magyar válogatott
2025.03.24. 22:11

Gartenmann bemutatkozott a svájci válogatottban, csapata döntetlent játszott Belfastban

Minden más foci
2025.03.21. 23:10
Ezek is érdekelhetik