Felkészülés: lengyel és norvég csapattal játszik az FTC Spanyolországban

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.15. 11:43
null
Spanyolországban folytatja a felkészülést az FTC (Fotó: fradi.hu)
Elindult spanyolországi edzőtáborába a labdarúgó NB I-ben érdekelt Ferencváros, s két felkészülési mérkőzésen lép pályára a tervek szerint – írja a fradi.hu.

Az FTC január 26-ig marad Benidormban, ahol két felkészülési mérkőzésen lép pályára.

„Együttesünk először január 18-án, csütörtökön a lengyel első osztályban szereplő Piast Gliwicével játszik, a tervek szerint 100 vagy 110 perces (!) mérkőzésen, amelyen szeretnénk visszavágni a tavaly, szintén Spanyolországban elszenvedett vereségért. Három nappal később, január 21-én, vasárnap a Norvég Kupa-győztes Moldéval csap össze együttesünk – mint emlékezetes, a skandinávok ellen jutottunk be 2020 szeptemberében a Bajnokok Ligája főtáblájára” – olvasható a klubhonlapon.

A FERENCVÁROS FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 6.–január 12., Mezőkövesd; január 15.–január 26., Spanyolország (Benidorm)
Felkészülési mérkőzések
Itthon:
Január 12.: Mezőkövesd–Ferencváros 0–1 (Loncar)
Spanyolországban:
Január 18.: Ferencváros–Piast Gliwice (lengyel)
Január 21.: Ferencváros–Molde (norvég)

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Fehérvár FC),Habib Maiga (elefántcsontparti, Metz – Franciaország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Stjepan Loncar(bosnyák, Asztana – Kazahsztán)
Kiszemeltek: Edgar Szevikjan (örmény, Nyizsnyij Novgorod – Oroszország)
Távozók:
Vogyicska Balázs
(soroksári kölcsön után ZTE FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Anderson Esiti (nigériai), Owusu Kwabena (ghánai), Samy Mmaee (belga-marokkói, Panathinaikosz – Görögország), Marquinhos (brazil,Pumas UNAM – Mexikó), Tokmac Nguen (norvég)

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
7 órája

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
16 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 órája

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
18 órája

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
20 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
20 órája

Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 19:59
Ezek is érdekelhetik