Felkészülés: büntetőt hibázott a Ruch Chorzów ellen ikszelő Kecskemét

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.01.23. 17:31
Vágó Levente (fehérben) az első félidőben jutott szóhoz a lengyelek ellen (Fotó: kte.hu)
A Törökországban edzőtáborozó Kecskemét a lengyel labdarúgó-bajnokságban 19. helyen telelő Ruch Chorzów ellen 1–1-es döntetlennel folytatta felkészülési mérkőzéseinek sorát. A magyar csapat az első félidőben büntetőt hibázott, fordulás után pedig a sorozatban második mérkőzésén eredményes Szendrei Ákos egyenlített.

 

Összességében ötödik, a törökországi Belekben zajló edzőtáborában negyedik felkészülési mérkőzését vívta a Kecskemét, az ellenfél ezúttal a lengyel élvonalban utolsó előtti helyen telelő Ruch Chorzów volt. A lengyelek gyakorlatilag az első helyzetükből megszerezték a vezetést a találkozó 12. percben, a huszadik percben aztán Pálinkás Gergő harcolt ki büntetőt. A tizenegyest viszont Horváth Krisztofer kihagyta, s ugyan a Kecskemét volt a továbbiakban is az aktívabb – főleg Banó-Szabó Bence lövései jelentettek veszélyt –, a szünetig az egyenlítés már nem jött össze neki.

A második félidőre szinte sort cserélt a lila-fehér alakulat, csupán Zeke Márió maradt a pályán a kezdőcsapatból. A KTE továbbra is támadólag lépett fel, több helyzet után Mihajlo Meszhi a 60. percben a keresztlécet találta el, aztán a 66. percben jött az egyenlítés, Szendrei erőszakosságának eredményeként. A hajrában még mindkét fél előtt akadtak lehetőségek, de az eredmény már nem változott, a kecskemétiek a felkészülés során első döntetlenjüket játszották.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Kecskeméti TE–Ruch Chorzów (lengyel) 1–1 (0–1)
KTE, 1. félidő: Varga B. – Szabó A., Belényesi, Katona L. – Vágó L. – Májer M., Banó-Szabó, Zsótér, Horváth K., Zeke – Pálinkás. 2. félidő: Kersák – Nagy O., Szűcs K., Polyák, Iyinbor, Zeke (Artner, 71.) – Derekas, Helmich, Kovács K., Meszhi – Szendrei
Gólszerző: Szendrei (66.), ill. Kozak (12.)

A KECSKEMÉTI TE FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 16.–január 27., Törökország (Belek)
Felkészülési mérkőzések
Itthon:
Január 13.: KTE–Csákvár (NB II) 2–0 (Meszhi, Banó-Szabó)
Törökországban:
Január 17.: KTE–KF Llapi (koszovói) 2–0 (Meszhi, Pálinkás)
Január 20.: KTE–Sturm Graz (osztrák) 2–1 (Zsótér, Banó-Szabó)
Január 20.: KTE–FK Krumovgrad (bolgár) 1–3 (Szendrei)
Január 23.: KTE–Ruch Chorzów (lengyel) 1–1 (Szendrei)
Január 26.: KTE–Zlaté Moravce (Aranyosmarót, szlovák)
Január 26.: KTE–FK Teplice (cseh)

 

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
5 órája

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

Videó: Ez hogy maradt ki?! Cissé három méterről lőtt a kapu fölé a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 08:58

Ez nagyon sima volt – négy góllal nyert az FTC a Kecskemét ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 16:54

Ferencváros: Nagyon tetszett, amit Debrecenben láttam – Keane

Labdarúgó NB I
2025.03.15. 13:10

A Körmend fölényes győzelmet aratott Kecskeméten a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.14. 20:29

A kecskeméti Botka Endre már várja a törökök elleni meccseket – videó

Magyar válogatott
2025.03.14. 09:47

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 06:35
Ezek is érdekelhetik