Fehérvár: angol lapinformáció szerint előszerződést kötöttek George Dobsonnal

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.01.24. 19:02
George Dobson egy idei bajnoki meccsen (Fotó: Getty Images)
Angol lapinformáció szerint George Dobson, a harmadosztályú Charlton Athletic csapatkapitánya előszerződést kötött a labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvárral.

 

Mint a napokban megírtuk, a Nemzeti Sport több forrásból is úgy értesült, hogy az angol sajtóban akkor még nem megnevezett Fehérvár FC az a magyar klub, amelyik érdeklődik a játékos iránt.

A Football League World exkluzív információként közölte szerdán a hírt, miszerint George Dobson a fehérváriakkal kötött előszerződés értelmében július elsején csatlakozik a magyar klubhoz, de nincs kizárva az sem, hogy a Charlton él a Fehérvár ajánlatával, és még a télen eladja a labdarúgót – ez esetben pénzhez is jut érte.

Az angol harmadosztályú klub is szerette volna megtartani a középpályást, de mostanáig nem jutottak egyezségre.

Dobson az Arsenalban nevelkedett, majd megfordult a West Ham utánpótlásában is, aztán játszott a Walsallban, a Sunderlandben és az AFC Wimbledonban is, a Sparta Rotterdamnál tett rövid kitérő mellett. A legtöbb meccset az angol harmadosztályban játszotta, 255 találkozón hét gólt szerzett és 14 gólpasszt adott. Magasabb osztályban, élvonalban csak Hollandiában szerepelt, öt mérkőzésen.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Kovács Patrik (Vasas FC), Simut Mario Lucas (Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: George Dobson (angol, Charlton Athletic – Anglia)
Távozók: Deybi Flores (Deybi Aldair Flores Flores, hondurasi, Toronto FC – Kanada), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Ferencváros), Kovács Dániel (Volosz – Görögország, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatér klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik