DVTK: újabb csatár távozott – az MTK-nak adták el

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.12. 12:05
null
Jurina elköszönt Diósgyőrből (Fotó: DVTK, archív)
A DVTK és az MTK labdarúgócsapata is bejelentette, hogy a fővárosi klub kivásárolta diósgyőri szerződéséből a horvát-bosnyák csatárt, Marin Jurinát.

 

Egy napon belül a második csatárát adta el a DVTK. Csütörtökön Lukács Dánielt vásárolta ki szerződéséből a Kecskemét, pénteken pedig Marin Jurinát az MTK

„Legújabb érkezőnk már több idényt is eltöltött a magyar élvonalban, a Mezőkövesdet két és fél idényen át erősítette és fél évig a DVTK játékosa, onnan szerződik most a sikeres tárgyalásokat követően, átigazolási díjért klubunkhoz. Marin Jurina 30 éves, 188 cm magas csatár az eddigi 103 magyarországi tétmérkőzésén 26 alkalommal volt eredményes” – számolt be az átigazolásról az mtkbudapest.hu.

A bosnyák-horvát Jurina először 2020-ban érkezett az NB I-be, Mezőkövesdre, ahonnan 2022-ben Szaúd-Arábiába igazolt, aztán tavaly nyáron a DVTK szerződtette, hét bajnokin 275 percet játszott, egy gólt szerzett.

„Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a klubnál dolgozóknak, a szakmai stábnak, a menedzsmentnek és mindenkinek, aki a háttérben dolgozik a csapatért és a játékosokért – búcsúzott a diósgyőriektől Marin Jurina a klub honlapján, a dvtk.eu-n. Valamint köszönöm a szurkolóknak, hogy minden meccsen mögöttünk álltak, és valóban ők voltak a 12. játékos. Végül, de nem utolsósorban külön meg szeretném köszönni az elmúlt hat hónapot azoknak a srácoknak, akikkel egy öltözőn osztoztunk. Sok jó embert ismertem meg Diósgyőrben, és új barátokat is szereztem. Azt viszont sajnálom, hogy sérüléseim miatt nem tudtam többet segíteni a jobb eredmények elérésében.”


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Tóth Balázs (Kazincbarcika)
Kölcsönbe érkezők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bánhegyi Bogdán (legutóbb kooperációs kölcsönben, Kazincbarcikán szerepelt)
Kiszemeltek:

Távozók: Marin Jurina (MTK), Lukács Dániel (Kecskeméti TE)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Karlo Sentic (horvát, FC Kosice – Szlovákia)

 

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők:
Marin Jurina
(DVTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Nagy Zsombor (Szeged-Csanád GA)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Lehoczky Roland (Tiszakécskei LC), Zuigeber Ákos (Szeged-Csanád GA), Zsóri Dániel (Budafoki MTE?)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

Négy utánpótlás-válogatott játékossal bővült a Kazincbarcika kerete

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 18:20

Angliából érkezett ajánlat Nikitscher Tamásért – NS-infó

Légiósok
2025.07.23. 15:10

NS-infó: megérkezett Debrecenbe a spanyol szélső, hamarosan be is jelentik

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 14:38

Szappanos Péter szerződést bontott szaúdi klubjával – hivatalos

Légiósok
2025.07.23. 10:33

Eppel Márton az FK Csíkszeredában folytatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 09:55
Ezek is érdekelhetik