NB I: Hol itt a versenyegyenlőség? Ezen el lehet gondolkozni – Bognár György

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.12.16. 16:24
null
A 19 éves Simon Barnabás védte az első félidőben a Paks kapuját (Fotó: Szabó Miklós)
A Fehérvár FC talán az őszi idény legjobb teljesítményét nyújtva 3–0-ra nyert az éllovas Paks ellen a labdarúgó NB I 17. fordulójában. Ebben az is közrejátszott, hogy a vendégek több fiatalt is a kezdőbe neveztek, hogy meglegyen a 145 fiatalpercük. A mérkőzés után erről Bognár György beszélt a sajtótájékoztatón. 

Bartosz Grzelak, a Fehérvár vezetőedzője így értékelt a háromgólos siker után.

„Nagyon jól kezdtünk, hiszen már az első percben vezettünk, majd egy fantasztikus góllal 2–0-ra módosítottuk az állást. De a Paks ellen sosem lehet pihenni vagy megnyugodni. A második félidőben is nyugalom és koncentráció kellett ahhoz, hogy kézben tartsuk a meccset – büszke vagyok a játékosokra, ahogy kezelték ezt a találkozót, nagy szívvel játszottak. Igen, talán mondhatom, hogy ez volt a legjobb teljesítmény, amióta én irányítom a csapatot, de szükség is van ilyen teljesítményre, hogy a Paksot le lehessen győzni. Örülök, hogy ez most jött ki, elégedett vagyok a csapat fejlődésével.

Bognár György, a Paks vezetőedzője a 3–0-s vereség után arról beszélt, hogy az őszi idény utolsó fordulójában kénytelen volt berakni a fiatalokat

„Megérdemelten nyerte meg a Fehérvár a meccset, jobban játszott, de mi is elértük a célunkat: 145 fiatalpercet szereztünk, amire szükségünk volt. A mai mérkőzésen tehát az volt a fókuszban, hogy a fiatalok pályára lépjenek, minél több percük legyen. Ezért nyilván nem a legjobb csapatunkkal kezdtünk, ráadásul Szabó János sérülésével – elszakadt a combhajlító izma – még a rutin is kiesett a védelemből. A félidőben emiatt cseréltük be Szappanos Pétert és Böde Dánielt, hogy rutin is legyen a pályán. Irányítani kellett a védelmet, mert ebben az összeállításban még sosem játszott. Ha a sérültjeink rendben vannak és a legjobb csapatomat állítom ki, akkor azért élesebb lett volna ez a találkozó. A végére hagytuk ezt, amennyire csak tudtuk, húztuk, de ma nem tudtunk kibújni alóla, mert az elszámolásnál ez majd kell. Az egyik csapatnak be kell raknia a fiatalt, mert szüksége van a pénzre, a központi támogatásra, a másiknak meg nem. Hol itt a versenyegyenlőség? Ezen el lehet gondolkozni.”

NB I
17. FORDULÓ
Fehérvár FC–Paksi FC 3–0(Katona Mátyás 1., Kodro 20., 68.)
Székesfehérvár,
Sóstói Stadion,4078néző.V:Bogár

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik