Női foci: Albert Flórián edzőként is eljutna a Bajnokok Ligájába

Vágólapra másolva!
2023.11.03. 16:23
null
Fotó: Cseh Gábor/Vas Népe
Ifjabb Albert Flórián bízik benne, hogy akárcsak játékosként, a Ferencváros női labdarúgócsapatának edzőjeként is eljuthat majd a Bajnokok Ligájába.

Az aranylabdás klublegenda Albert Flórián fiát közel két hónappal ezelőtt nevezték ki az együttes élére, azt követően, hogy a gárda nem jutott tovább a BL-selejtező gyulafehérvári csoportjából és Vágó Fanny távozott a posztjáról.

„Kicsit meglepett a felkérés, de kimentem a temetőbe édesapámhoz, aki pedig ihletet adott, és úgy gondoltam, a Ferencvárosnak nem szabad nemet mondani” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának az 55 éves szakember, aki tagja volt az 1995-ben BL-főtáblás Ferencvárosnak, edzői pályafutását a klub utánpótlásában kezdte, majd Gellei Imre pályaedzőjeként dolgozott a felnőttcsapatnál.

A Ferencváros nyolc forduló után százszázalékos mérleggel, kapott gól nélkül áll az élen, szombaton pedig a második helyen álló Győr otthonában játszik rangadót a bajnokságban.

A tréner megjegyezte: vélhetően az FTC és a Győr között dől majd el a bajnoki cím, és bízik benne, hogy ez olyan mérkőzés lesz, amivel tanítványai érettebbek lehetnek.

Legfrissebb hírek

Ötszörös pénzért értékesítheti az FTC Raul Gustavót, de Baráth Péter is távozhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
4 órája

Honfitársa válthatja Abu Fanit a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
7 órája

Tüdősérüléssel lett olimpiai bajnok – 80 éve született Juhász István

Népsport
Tegnap, 6:59

Girelli a hajrában négy közé fejelte az olaszokat a női labdarúgó Európa-bajnokságon

Minden más foci
2025.07.16. 23:09

A spanyol Király-kupa-döntőt fújó Bengoetxea lesz a Ferencváros BL-selejtezőjének játékvezetője

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 17:15

Kiderült, mikor játszik Örményországban a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 13:16

Kapuskeringő Nyíregyházán, magyar válogatott játékos a Puskásnál és Kazincbarcikán – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 17:00
Ezek is érdekelhetik