NB I: Könyves Norbert ismét üzenhet a diósgyőrieknek

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2023.11.24. 10:03
null
Könyves Norbert ebben az idényben már szerzett gólt a DVTK ellen, pénteken ismét megpróbálja (Török Attila)
Nyári távozása után másodszor léphet pályára a DVTK ellen Könyves Norbert, aki reméli, a Paks két nyeretlen bajnoki után péntek este otthon tartja a pontokat.

Az előző két idényben a DVTK labdarúgója volt Könyves Norbert (48 NB II-es mérkőzésen 17 gólt szerzett), és bár hosszabb távra tervezett a klubnál, a nyáron közös megegyezéssel távozott, és harmadszor is a Paksi FC játékosa lett. A 34 éves, ötszörös válogatott támadó már a bajnokság első körében, a két csapat 1–1-es diósgyőri meccsén is megmutatta, semmit sem vesztett a gólérzékenységéből, megmozdulása egy pontot ért a Paks­nak, és bár szeretne pénteken is gólt szerezni, ennél is fontosabb neki, hogy hazai győzelmet hozzon a párharc.

„Hogy van-e ennek a mérkőzésnek érdekessége számomra? Tény, az előző két bajnoki évet a DVTK-nál töltöttem, de csak ezért nem kell nagy feneket keríteni ennek a bajnokinak – mondta lapunk érdeklődésére Könyves Norbert.Már csak azért sem, mert amióta eljöttem, már játszottam a Diósgyőr ellen, sőt gólt is szereztem: fogalmazzunk úgy, egy kis üzenet volt az tőlemUgyanúgy készültem, mint más együttesek ellen, csak az foglalkoztat, hogy itthon kell tartanunk a pontokat. Az előző két bajnoki nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, az MTK elleni hazai döntetlent a debreceni vereség követte, vissza akarunk térni arra az útra, amikor sorozatban nyertük meg a meccseket. Aki ránéz a tabellára, láthatja, hihetetlenül szoros a mezőny, ha valaki mondjuk három-négy találkozón keresztül nem tud nyerni, bajba kerülhet. Mi is tisztában voltunk vele, ha visszaesik a teljesítményünk, nagyon fontos, hogy a lehető leghamarabb kimásszunk a gödörből.”

November 12-én a Nagyerdei Stadionban ért véget a Paks hét bajnokiból álló veretlenségi sorozata, másodszor kapott ki a bajnokságban, de így is a második helyen áll az OTP Bank Ligában – azonos pontszámmal a listavezető, egy bajnokival kevesebbet játszó Ferencvárossal. Ami a DVTK-t illeti, a 13. fordulóban 2–0-ra legyőzte a Mezőkövesdet, egyben lezárta a négy mérkőzésből álló nyeretlenségét, a 6. helyre lépett előre, vagyis újra a mezőny első feléhez tartozik.

„Több diósgyőri futballistával is tartom a kapcsolatot, figyelemmel követem a csapat szereplését, bár ez a többi riválissal kapcsolatban is igaz – folytatta Könyves Norbert. – Úgy gondolom, a Diósgyőr megfelelően erősített a nyári átigazolási időszakban, jó futballt játszik, és kijött neki eddig a lépés. Hozzánk hasonlóan próbál magasan letámadni, szereti a labdát birtokolni, érdekes párharc elé nézünk. Fontos lesz, hogy továbbra is stabil legyen a védekezésünk, helyzeteink biztosan akadnak, jó százalékban ki kell használnunk őket.”

NS-Tipp
A Paks a második, a DVTK három pontra van a dobogótól, igaz, immár megszoktuk, annyira szoros, kiegyenlített a 12 csapatos bajnokság mezőnye, hogy csak kettővel van a 9. helyezett MTK előtt. A válogatott Eb-selejtezős meccsei miatt szünetelt a bajnokság, az újrakezdés mindig bizonytalansággal jár, de az egygólos hazai siker aligha lenne meglepő.


Somogyi Zsolt

14. FORDULÓ
November 26., péntek
20.00:Paksi FC–Diósgyőri VTK (Tv:M4 Sport)
November 25., szombat
14.45:Kisvárda–MTK Budapest (Tv:M4 Sport+)
17.00:Zalaegerszegi TE FC–Debreceni VSC (Tv:M4 Sport)
19.30:Mezőkövesd–Újpest FC (Tv:M4 Sport)
November 26., vasárnap
17.00:Puskás Akadémia FC–Ferencváros (Tv:M4 Sport)
19.30:Fehérvár FC–Kecskeméti TE (Tv:M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC1281334–15+1925
2. Paksi FC1374223–14 +925
3. Puskás Akadémia1365222–16 +623
4. Fehérvár FC1362525–20 +520
5. Debreceni VSC1362521–18 +320
6. Diósgyőri VTK1362520–17 +320
7. Újpest FC1362522–24 –220
8. Kecskeméti TE1361620–20 019
9. MTK Budapest1353513–20 –718
10. Zalaegerszegi TE1332816–30–1411
11. Mezőkövesd1231813–22 –910
12. Kisvárda13211011–24–13 7

A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

Legfrissebb hírek

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Döntetlent játszott Debrecenben, és már biztosan bronzérmes a Paks az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 18:36

Windecker József „idegállapotba került”, még sosem volt hosszabbításos meccse

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 09:27

Dibusz Dénes elárulta, mi történt a kapott gólnál

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 07:06

Nagy lépést tett a bennmaradás felé a Nyíregyháza a Diósgyőr legyőzésével!

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 17:26

Böde hiába talált be az 500. NB I-es meccsén, a Puskás Akadémia az utolsó pillanatokban döntetlenre mentett

Labdarúgó NB I
2025.04.19. 20:21

Böde csak egyszer veszített a jubileumi mérkőzésein

Labdarúgó NB I
2025.04.18. 11:29

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 13:37
Ezek is érdekelhetik