NB I: Koman Vladimir alacsony minőségű külföldieket és gyenge fiatalokat lát

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.21. 12:50
null
Koman Vladimir szerint a magyar fiatalok megvannak a komfortzónájukban (Fotó: Mirkó István)
A DVTK-ból a nyáron távozó, jelenleg csapat nélküli Koman Vladimir a büntető.com-nak adott interjújában beszélt édesapja halálának hatásáról az életére, a Diósgyőrből való távozásáról, a labdarúgó NB I jelenlegi helyzetéről, valamint a pályafutása utáni terveiről is. 

A 34 éves játékos elárulta, édesapja halála nagyon megnehezítette az életét az utóbbi időszakban.

„Apu halála sok mindent zúdított rám, sok feladatot és felelősséget, aminek eleget kellett tennem a családomban, anyukámnak is a támasza vagyok ezekben a nehéz időkben. Nem is tudtam volna az utóbbi hetekben a focira koncentrálni, de tervezem a folytatást. Úgy készülök, hogy télen újra lesz csapatom” – jelentette ki magabiztosan Koman Vladimir.

A középpályás a diósgyőri távozásának körülményeiről is beszámolt.

„Nagy változások mentek végbe az első csapatnál a feljutás után, valóban rengeteg játékos távozott. Nekem még egy év volt a szerződésemből, de a klub nagyon korrekt volt, egy szavam sem lehet. Nyilván fáj, ha az ember eltervez valamit és a dolgok végül másként alakulnak, csalódott lesz. Nekem is volt egy tervem, egy célom, amikor hazaigazoltam. Ez pedig az volt, hogy újra az NB I-ben játsszak a Diósgyőrrel. Sajnos a futballban gyorsan változnak a dolgok, én pedig már vagyok annyira tapasztalt, hogy ne lepődjek meg semmin. A foci ilyen.”

A labdarúgó pályafutása során összesen nyolc országban futballozott és a magyar NB I-ről igen negatív véleményt fogalmazott meg.

„Alacsony minőségű külföldieket és gyenge fiatalokat látok. Biztos, hogy nem segít az sem, hogy mindenféle szabályokkal támogatva és védve vannak, nem készülnek fel a profi életre, a harcra. Nem azért kerülnek be sokszor a csapatba, mert annyira jók, hanem mert a klubjuk pénzt kap értük. Amit a leginkább fájlalok, hogy egyáltalán nem éhesek, kényelmesen megvannak a komfortzónájukban – emelte ki kritikusan Koman Vladimir. – Mindemellett a saját nevelésű játékosokat azért előnyben részesíteném, mert jelenleg azt látom, hogy külföldön a magyar az légiós, de lassan már itthon is légiósnak számítanak a magyarok.”

A 36-szoros magyar válogatott középpályás az interjú végén megemlítette, hogy gondol már a visszavonulásra és a futballpályafutása utáni életére is.

„Nincs konkrét ötletem egyelőre, de logikusnak tűnne a labdarúgásban maradni, hiszen ehhez értek, világéletemben ezzel foglalkoztam, beszélek nyelveket és sok helyen megfordultam a világban. De az sem kizárt, hogy valami másba kezdek, most azonban egyelőre még futballozni akarok.”

Legfrissebb hírek

Koman Vladimir: Hiányzott a futball öröme

Minden más foci
2025.03.03. 13:25

Koman Vladimir reaktiválta magát, az NB III-as Kelenhez igazolt

Labdarúgó NB II
2025.02.11. 18:15

Koman: Mások szerint több volt a pályafutásomban, de én kihoztam belőle a maximumot 

Minden más foci
2025.01.19. 15:22

Böde Dániel: a gyerekkori vb-meccsektől a 151. NB I-es gólig

Labdarúgó NB I
2024.11.12. 08:33

Nagy Dominik és Kovácsréti Márk góljával a Szpari legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
2024.11.08. 21:52

A címvédő Paks kiütötte a Honvédot a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2024.10.31. 22:20

A Ferencváros legyőzte a Fehérvárt, és újra a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2024.10.20. 19:45

Távoli gólokkal aratott magabiztos győzelmet az MTK a DVTK otthonában

Labdarúgó NB I
2024.10.19. 19:26
Ezek is érdekelhetik