NB I: hosszú időre kidőlt a bajnokságot vezető Paks játékosa

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.30. 11:42
null
Silyét műteni kell (Fotó: paksifc.hu)
Vállműtét miatt hónapokig harcképtelen lesz Silye Erik, a labdarúgó NB I-ben első helyen álló Paksi FC játékosa.

 

A tolnaiak honlapja kiemeli: a szélsőt még a november 12-i, Debrecen elleni mérkőzésen kellett lecserélnie Bognár György vezetőedzőnek, mostanra pedig kiderült, hogy elkerülhetetlen az operáció.

„A fő eset még visszább nyúlik, egészen a Kisvárda elleni mérkőzésünkig. Akkor egy fejpárbaj után maradtam lenn, és sokan azt hitték, az esés miatt fáj a vállam, de nem. A hátulról érkező lökés a hat éve műtött bal vállamat érte. Valószínűleg ekkor lazultak fel a régi operáció hegei, a fájdalom viszont elmúlt, és vissza sem tért, így mintha mi sem történt volna, játszottam a kupamérkőzésünkön a Honvéd ellen, majd az MTK elleni bajnokinkon” – elevenítette fel a történteket Silye Erik.

Hozzátette, ezt követte a debreceni találkozójuk, ahol szintén mindenki azt hitte, hogy rosszul ért talajt, de már az esés előtt meglökték a vállát előrefelé.

„Ezúttal teljesen kiugrott, akárcsak hat éve, sőt, a porc is leszakadt, ami megsértette a csontos részt. Az MR-vizsgálat után tehát kiderült, új műtét kell, ami komplikáltabb lesz a korábbinál” – fogalmazott a szélső, akit csütörtökön (ma) operálnak.

A nyáron a Vasastól szerződtetett játékosra, aki 14 paksi mérkőzésén hét gólpasszt jegyzett, várhatóan négy hónapos kihagyás vár.

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ

SZOMBATON
13.00:
Kecskeméti TE–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.30: Fehérvár FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Kisvárda Master Good–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!

VASÁRNAP
12.45: Újpest FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.15: Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.45: Ferencvárosi TC–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC 14 8 4 2 27–15 +12 28
2. Ferencvárosi TC 13 8 2 3 35–16 +19 26
3. Puskás Akadémia 14 6 6 2 23–17 +6 24
4. Debreceni VSC 14 7 2 5 23–19 +4 23
5. Fehérvár FC 14 6 3 5 28–23 +5 21
6. Kecskeméti TE 14 6 2 6 23–23 0 20
7. Diósgyőri VTK 14 6 2 6 21–21 0 20
8. Újpest FC 14 6 2 6 22–28 –6 20
9. MTK Budapest 14 5 3 6 14–23 –9 18
10. Mezőkövesd 13 4 1 8 17–22 –5 13
11. Zalaegerszegi TE 14 3 2 9 17–32 –15 11
12. Kisvárda 14 3 1 10 14–25 –11 10

A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik