Dejan Sztankovics: A Genk elleni győzelem továbbjutást érhet!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2023.11.08. 15:59
null
Dejan Sztankovics tisztában van a csütörtöki meccs tétjével (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros az Európa-konferencialiga csoportkörének negyedik fordulójában a Genket fogadja, ahol nem csak a három pont a tét, a csütörtök esti összecsapás akár a továbbjutást is eldöntheti. Dejan Sztankovics örül, hogy csupán Varga Barnabásra nem számíthat.

Kirajzolódtak az erőviszonyok. A csoportkör felénél járva a pont nélkül álló FK Csukaricski aligha szól(hat) már bele a továbbjutásba, az egyaránt öt pontos Ferencváros, Fiorentina, Genk trióból kettő élheti meg a tavaszt. Hogy végül ki végez a csoport élén, másodikként ki léphet pályára tavasszal pótselejtezőn, és ki lesz, aki végleg búcsúzni kényszerül az európai kupaporondttól, egyelőre megtippelni is nehéz.

A Ferencváros mindenesetre kedvező pozícióból várja a csoportkör második szakaszát, az olasz-, és a belga topcsapat otthonában sem kapott ki, a szerb Csukaricskit pedig hazai környezetben magabiztosan győzte le 3–1-re. Azaz ha csütörtökön a Groupama Arénában két vállra fekteti a Genket, majd a következő körben esélyeshez méltón hozza a Csukaricski elleni három pontot, a magyar bajnok újabb kupatavaszt élne meg.

Nem akármilyen siker lenne ez!

A tavasz megéléséhez csütörtökön este a Genket azonban valahogyan két vállra kell(ene) fektetni.

A két héttel ezelőtti belgiumi összecsapás előtt Dejan Sztankovics sem titkolta, a Genk elleni két mérkőzés alighanem eldönti a továbbjutás sorsát, és miután október végén Belgiumban 0–0-t játszott a két csapat egymással, a különbséget a budapesti találkozó jelentheti.

A Ferencváros 45 esztendős szerb vezetőedzője szerint izgalmas mérkőzés előtt állnak, ahol apró részletek dönthetnek.

„A mostani hasonló lehet a belgiumi mérkőzéshez. Odakint mind a két csapat játékosai sokat futottak, mind a két együttes remekül ismeri a másikat, ezek szerint jól sikerült a feltérképezés. Egy biztos, nem lesz elég, ha csak az első harminc percben koncentrálunk maximálisan, vagy ha csak a találkozó végén pörgünk fel. Apróságok dönthetnek, szögletek, szabadrúgások, akár egy lecsorgó labda.”

A belgiumi kilencven perc egyik legjobbja a Ferencváros korábbi támadója, Joseph Paintsil volt, a szélső többször is komoly erőpróba elé állította a zöld-fehérek védőit. Noha a napokban belga lapok arról írtak, hogy a hétvégi, Antwerp elleni bajnoki után bordafájdalmakra panaszkodó futballista kihagyhatja a budapesti összecsapást, meglepő lenne, ha a ghánai válogatott játékos nem lenne ott a Groupama Aréna gyepén.

„Nem rá készültünk, hanem az egész Genkre – folytatta Dejan Sztankovics. – Joseph Paintsil valóban jó játékos, jelentheti a különbséget a csapatok között, természetesen belőle is felkészültünk, tudjuk miként lehet megállítani, hogyan lehet feltartóztatni, de a többi támadóról is ugyanúgy tudjuk ezeket a részleteket. Nem tudom a sérülése engedi majd-e, hogy játsszon, vagy sem, de nem is érdekel, ki játszik majd, és ki nem az ellenfélnél... A magunk részéről mindenre felkészültünk, és számomra sokkal fontosabb, hogy a saját csapatom miként teljesít. A szurkolók is tudják, mennyire fontos mérkőzés előtt állunk. Nem kell meghívót küldeni nekik, tisztában vannak vele, hogy itt a helyük mellettünk, mi pedig próbáljuk jó játékkal, és harcos hozzáállással meghálálni nekik, hogy mindig számíthatunk rájuk. Muszáj lesz okosnak maradnunk. Szeretem a Groupama Aréna hangulatát, különös hangulata van ennek a stadionnak. A Genk egyik legnagyobb erőssége a gyors ellentámadások, de mi vagyunk a Ferencváros! Szeretnénk a magunk játékát nyújtani, ha nálunk van a labda, be kell jutnunk a veszélyes zónákba. A helyzeteket pedig ki kell használnunk.”

Ami a Ferencváros sérültjeit illeti, az utóbbi időszakban sokat javult a helyzet. Több futballista is visszatért hosszú sérüléséből, Adama Traoré, Tokmac Nguen, Anderson Esiti is bevethető immár. Ráadásul Dibusz Dénes és Botka Endre kisebb sérülése is gyorsan rendbe jött, a hétvégi Kecskemét elleni (1–2) találkozón mindketten pályára léptek.

„Csak Varga Barnabásra nem számíthatok, ilyen még nem fordult elő. Jó érzés, vannak lehetőségeim, sok jó játékos van a középpályán, kinek a védekezés, másnak a támadás az erőssége. Megvártam az utolsó edzést, és csak azt követően döntöttem a csütörtöki kezdőcsapatot illetően.”

A sorsolást követően a legtöbben úgy gondolták, a Fiorentina egyértelmű esélyese a csoportnak, vajon Dejan Sztankovics miként látja három kört követően az esélyeket.

„Mind a három csapatnak ugyanakkora esélye van megélni a tavaszt. Jól játszottunk Firenzében, két góllal vezettünk, de a Fiorentina nagyszerű csapat, kettő kettő lett a vége. De nem a matematika az erősségem, nem szeretek elmerülni a számolgatásokban. Egy Genk elleni győzelem megnyithatja előttünk az ajtót a továbbjutásra.”

Érdekesség, hogy mindkét csapat vereséggel hangolt a csütörtök esti Európa-konferencialiga találkozóra: a Fradi a KTE otthonában szenvedett 2–1-s vereséget, míg a Genk az Antwerp otthonában kapott ki 3–2-re, ám a felek szerint ennek csütörtökön este semmi jelentősége nem lesz.

GYIMESI László, 12-szeres válogatott futballista, 1988 és 1992 között a Genk játékosa
Közel azonos erősségű csapatnak tartom a Ferencvárost és a Genket, a csütörtöki meccset a napi forma döntheti el. Szerintem kiegyenlített mezőnyjátékot látunk majd, kevés helyzettel, amelyik együttes jobban használja ki a lehetőségeit, az szerzi meg a három pontot, bár hozzá kell tennem, leginkább a döntetlent tudom elképzelni. A Fradinak nyilván pluszt adhat, hogy a szurkolók döntő többsége mögötte áll, ugya­n­akkor biztos vagyok benne, a belgák nem remegnek meg ettől. Amikor elkészült a csoportbeosztás, arra számítottam, a szerb Csukaricski az eddig látott­nál többet mutat, és mindenki mindenkitől vesz majd el pontokat, de nem így történt. Nem kérdés: amelyik csapat csütörtökön nyer, hatalmas lépést tesz a továbbjutás felé, van egy olyan érzésem, a Ferencváros ott lesz majd a kieséses szakaszban. Hogy a Fiorentina és a Genk közül melyik éli meg a tavaszt? El tudom képzelni, hogy a Genk Firenzében harcolja ki a tovább­jutást...

MINIINTERJÚ: Válaszol Sigér Dávid, a Ferencváros középpályása

Sorsdöntő csata vár a csapatra?

– Látjuk, hogyan alakultak a csoportban az eredmények – felelte lapunk kérdésére a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a zöld-fehérek dafdfa. – Mindenki játszott mindenkivel, egyelőre nagyon izgalmas a csoportunk. Az eddigi meccsek alapján úgy érzem, nagyon fontos lehet, hogy most milyen eredmény születik. Igen, kimondhatjuk, sorsdöntő mérkőzés vár ránk.


A belgiumi összecsapás két hete nulla nullával zárult. Hogy érzi, ezúttal akár egy rúgott góllal is meg lehet nyerni a mérkőzést?

– Igen, azt gondolom, egy gól dönthet. Mind a két csapatnak voltak Genkben lehetőségei, de túl sokat azért nem forogtak veszélyben a kapuk. A biztonság volt az elsődleges mindkét együttes számára. Mondom ezt annak ellenére, hogy mi és ők is magasan védekeztünk. Ezzel szerettünk volna egy magasabb védelmi zónát húzni.


Kisebb sérülése volt. Teljesen rendben van?

– Jól vagyok, azért is neveztek a hétvégén a bajnokin a keretbe. Be is szálltam, jól éreztem magam a pályán, még ha ki is kaptunk Kecskeméten. Remélem, ez a kis izomfáradtság már a múlté.


A közönség mekkora erőt adhat ezúttal? Ismét több mint húszezren lesznek a stadionban.

– A szurkolóink úgy számítanak ránk a pályán, mint ahogy mi számítunk rájuk. Minél többen jöjjenek, minél hangosabbak legyenek. A Groupama Arénában ismét olyan mérkőzést szeretnénk játszani, hogy a drukkereink örülhessenek. Nem állunk könnyű mérkőzés előtt, de mindent megteszünk a győzelemért.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
F-CSOPORT
18.45:
Ferencvárosi TC–Genk (belga) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.45: Csukaricski (szerb)–Fiorentina (olasz)

AZ ÁLLÁS
1. Fiorentina 3 1 2 10– 4 +6 5
2. FERENCVÁROS 3 1 2 5– 3 +2 5
3. Genk 3 1 2 4– 2 +2 5
4. Csukaricski 3 3 1–11 –10 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik