NB I: Fenomenális – így jellemezte Gergényi Bence játékát Bartosz Grzelak

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.10.02. 06:07
Gergényi Bence szeptember elején igazol a Fehérvához a ZTE-től, ahol öt idényt töltött el. A Kisvárda elleni bajnokin úgy tűnt,  gyorsan megtalálta a helyét új csapatában, vele stabilabbá vált a védelem, s számos labdaszerzéssel tűnt ki a mezőnyből. Nem beszélve arról, hogy hosszú bedobása után született a fehérváriak egyenlítő gólja. A 3–1-re megnyert mérkőzés után beszélgettünk a 25 éves védővel. 

Fenomenális volt a teljesítménye a mai napon, pláne, hogy számára új pozícióban futballozott a védekező hármas tagjaként, de ezen a poszton sem hibázott sokat.Valóban stabilabb lett vele a játékunk, főleg védekezésben sokat jelent, hogy velünk van, nagyon könnyű vele együtt dolgozni” – így jellemezte Gergényi Bence teljesítményét Bartosz Grzelaka Kisvárda elleni győzelem után.

Ezzel a véleménnyel a védőt is szembesítettük, videónkból kiderül, hogyan reagált rá. Azt is elárulta, hogy saját magának milyen feladatokat tűzött ki, s mennyire érezte magát komfortosan az új szerepkörében. Továbbá, sorra vettük a 3–1-es fehérvári győzelem legfontosabb momentumait, beszéltünk arról, hogyan élte meg, hogy éppen a ZTE ellen mutatkozott be az elmúlt hétvégén a Fehérvárban, valamint előretekintettünk az MTK elleni bajnokira.

NB I
8. FORDULÓ

Fehérvár FCKisvárda3–1 (Szerafimov 28., Kodro 60., Flores 90+5., ill. Camaj 11.)
Székesfehérvár,Sóstói Stadion.2272néző.Vezette:Erdős József

A TALÁLKOZÓ ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA ÉRHETI EL.

NB I, 2023–2024, 8. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Szeptember 29., péntek
ZTE–Puskás Akadémia 1–1Zalaegerszeg, ZTE ArénaAndó-Szabó Sándor2873
Szeptember 30., szombat
Paks–Mezőkövesd 2–1Paks, Paksi FC StadionDerdák Marcell
1834
MTK–Ferencváros 1–6Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionBerke Balázs
5322
DVSC–Újpest 1–2Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Bogár Gergő
6645
Október 1., vasárnap
Fehérvár–Kisvárda 3–1
Székesfehérvár,Sóstói StadionErdős József2272
DVTK–Kecskemét 3–1Miskolc,DVTK ArénaKáprály Mihály
7292
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC76126–9+1718
2. Paksi FC852114–9+517
3. Diósgyőri VTK851217–9+816
4. MTK Budapest842211–11014
5. Újpest FC842213–14–114
6. Debreceni VSC84413–12+112
7. Puskás Akadémia833213–14–112
8. Kecskeméti TE8359–11–29
9. Fehérvár FC822414–16–28
10. Zalaegerszegi TE812510–19–95
11. Mezőkövesd71158–15–74
12. Kisvárda81167–16–94
Legfrissebb hírek

Tovább menetel az ETO, egyre nehezebb helyzetben a Fehérvár

Labdarúgó NB I
3 órája

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
6 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
7 órája

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
11 órája

Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

Labdarúgó NB I
12 órája

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:00

Ebben a mutatóban az FTC csatára Harry Kane-t is megelőzi

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:17
Ezek is érdekelhetik