NB I: Elképesztő gólt kaptunk, két védőm összeszaladt, az egyik meg is sérült – Mátyus

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.10.06. 23:36
null
Mátyus nem érti, miért emberhátrányban játszott jobban csapata (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 9. fordulójának első mérkőzésén a Puskás Akadémia hazai pályán  1–0-ra legyőzte a Kisvárdát. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Kisvárda trénere, Mátyus János szerint egy vezetőedző vereség után soha nem lehet elégedett, de…

„A kezdeti nehézségek ellenére az első félidő lecsordogált, nem volt látványos, de ez nem volt hátrány nekünk, mert pontért jöttünk. Aztán harmadszor kaptunk három forduló alatt pontrúgásból gólt, elképesztő körülmények között, két védőm összeszaladt egymással, egyikük meg is sérült, a szemöldöke felszakadt, ebből a szabad ember befejelte a győztes gólt, aztán jött a kiállítás is. De le a kalappal a vége előtt, mert ezután abszolút föléjük kerekedtünk játékban, kapufánk is volt, csak ezért sajnos nem jár pont. A hazaiaknak gratulálok, de a végén mutatott teljesítményre lehet támaszkodni. Magamnak pedig felteszem a kérdést: miért nem tudunk mindig úgy játszani, mint a kiállítás után?”

MÁTYUS JÁNOS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt először is csapatának köszönte meg a hozzáállást.

„Feszült mérkőzés volt végig, fontos három pontot szereztünk. Előnyről háromszor sem tudtunk nyerni itthon, mindig a végén csúszott ki a kezünkből a győzelem. A zalaegerszegi pontvesztésünk után céltudatosan mentünk bele a mérkőzésbe, kicsit feszültek voltunk, emiatt nem tudtunk rárúgni a végén még egyet-kettőt. De köszönöm mindenkinek, sikerült felzárkózni az élmezőnyhöz. Felesleges hat pontot vesztettünk el eddig, simán vezethetnénk a bajnokságot. De tanultunk a hibáinkból, fontos, hogy nullára lehoztuk a meccset, és megszereztük itthon az első győzelmet.”

A Nemzeti Sport arról is kérdezte, hogy mit szólt Nagy Zsolt játékához, aki sérülése után több mint fél évvel ismét kezdő lehetett.

„Örülök, hogy lépésről lépésre haladunk. Már Zalaegerszegen is jó formát mutatott, csak egy rossz döntése volt. Majdnem az egész meccset végigjátszotta jó tempóban. Még érezhető, hogy hosszú volt a kiesése, de egy karakter tért vissza a pályára, ha hozzá került a labda, vigyázzba állt az ellenfél.”

HORNYÁK ZSOLT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

NAGY ZSOLT ELÉRZÉKENYÜLT ATTÓL, HOGY ÚJRA KEZDŐ LEHETETT

LABDARÚGÓ NB I
9.FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Kisvárda Master Good 1–0 (0–0)
Felcsút,
Pancho Aréna. Vezette: Bognár Tamás
Gólszerző:
Golla (56.)
Kiállítva:
Jovicic (74., Kisvárda)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2023–2024, 9. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Október 6., péntek
Puskás Akadémia–Kisvárda 1–0
Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
1120
Október 7., szombat
12.45: Mezőkövesd–ZTE (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd,Városi StadionPintér Csaba
16.15: Újpest–DVTK (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc StadionKarakó Ferenc
20.30: Kecskemét–Paks (Tv: M4 Sport)Kecskemét,Széktói StadionBerke Balázs
Október 8., vasárnap
13.00: Fehérvár–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Székesfehérvár,Sóstói Stadion
16.30: Ferencváros–DVSC (Tv: M4 Sport)Budapest,Groupama Aréna

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 7 6 1 26– 9 +17 18
2. Paksi FC 8 5 2 1 14– 9 +5 17
3. Diósgyőri VTK 8 5 1 2 17– 9 +8 16
4. Puskás Akadémia 9 4 3 2 14–14 0 15
5. MTK Budapest 8 4 2 2 11–11 0 14
6. Újpest FC 8 4 2 2 13–14 –1 14
7. Debreceni VSC 8 4 4 13–12 +1 12
8. Kecskeméti TE 8 3 5 9–11 –2 9
9. Fehérvár FC 8 2 2 4 14–16 –2 8
10. Zalaegerszegi TE 8 1 2 5 10–19 –9 5
11. Mezőkövesd 7 1 1 5 8–15 –7 4
12. Kisvárda 9 1 1 7 7–17 –10 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik