NB I: a Fradi elleni hatos után sem lesz óvatosabb az MTK Budapest

Vágólapra másolva!
2023.10.08. 10:35
Nem dobja kukába a Ferencváros elleni meccsig jól bevált elképzeléseit az MTK Budapest, a csapatkapitány Kata Mihály szerint a mentalitáson múlhat, mire mennek a kék-fehérek Székesfehérváron. A Debrecen sorozatban három bajnokin szenvedett vereséget, Bódi Ádám szerint a klubnál mindenki tisztában a helyzet súlyosságával a Ferencváros elleni bajnoki előtt.

13.00: FEHÉRVÁR FC–MTK BUDAPEST13.00: FEHÉRVÁR FC–MTK BUDAPEST

Kata Mihály (középen) a Fehérvár FC ellen ismét győzelemre vezetné az MTK Budapestet (Fotó: Földi Imre)
Kata Mihály (középen) a Fehérvár FC ellen ismét győzelemre vezetné az MTK Budapestet (Fotó: Földi Imre)

 

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Hogyan dolgozták fel az MTK-nál a múlt heti, Ferencváros elleni 6–1-es vereséget? Alighanem ez az egyik legfontosabb kérdés a kék-fehérek szempontjából a következő, Fehérvár elleni idegenbeli bajnoki előtt.

„Az első hét fordulóban öt gólt kaptunk, nem vetítette előre semmi a Fradi elleni hatost – mondta a Nemzeti Sportnak Kata Mihály, az MTK Budapest kétszeres válogatott középpályása.   – Hogy ne forduljon még egyszer elő velünk a jövőben ilyen mértékű kisiklás, kiveséztük, miből adódhatott a rengeteg kapott gól. Nem mondom, hogy támadófutballt erőltettünk az örökrangadón, de nem álltunk vissza, próbáltuk feljebb tolni a védekezést és nem magunkra húzni az FTC-t. Ilyen különbségű vereség után rosszul éreztük magunkat, több hibát követtünk el, mint korábban bármikor. A héten voltak nehezebb pillanatok, de a hét második felében azt éreztem, hogy túltettük magunkat a vereségen. Ismét pozitív a szemlélet az öltözőben, jó felfogásban készülünk a Fehérvárra. Nincs más hátra: talpra kell állnunk a pofon után. Ami engem illet, megviselt a vereség, de csapatkapitányként példát kellett mutatnom, próbáltam támogatni a többieket. Azon vagyunk, hogy ez a kisiklás vasárnap a Fehérvár ellen ne mutatkozzon meg rajtunk.”

Vajon az MTK kevesebb kockázatvállalással, defenzívebb taktikát választva játszik az előző két meccsen jobban teljesítő Fehérvár otthonában?

„Ha döntetlenre játszanánk, abból biztosan valami rossz sülne ki – válaszolta Kata Mihály. – Az első hét fordulónak annyi önbizalmat kell adnia nekünk, hogy magabiztosan futballozzunk, s elhozzuk a három pontot. Teljesen más lelkiállapotban lehet a Fehérvár, mint mi, ellenfelünk rossz szériát zárt le győzelemmel. A Vidi szereti irányítani a játékot, labdabirtoklásra törekszik, alighanem agresszív lesz, játékosai úgy lehetnek vele, nekimennek a sebzett vadnak. Emiatt azonban nem leszünk óvatosabbak, nem dobjuk kukába az eddigi elképzeléseinket, amelyek a Fradi-meccsig működtek. A nyár óta finomhangoljuk a taktikát, amelyet a csapat elsajátított, a mentalitáson múlhat, mire megyünk vasárnap, valóban feldolgoztuk-e a múlt heti meccsünket.” 

16.30: FERENCVÁROSI TC–DEBRECENI VSC

Az Újpest ellen a múlt héten hiába küzdött, kikapott a DVSC, Bódi Ádám (balra) szerint azonban a Loki a Groupama Arénában lezárhatja a rossz sorozatát (Fotó: Kovács Péter)
Az Újpest ellen a múlt héten hiába küzdött, kikapott a DVSC, Bódi Ádám (balra) szerint azonban a Loki a Groupama Arénában lezárhatja a rossz sorozatát (Fotó: Kovács Péter)

 

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Történelmi tettet hajtott végre a Debrecen májusban a Groupama Arénában, 3–1-re nyert – ez volt a csapat első sikere a stadion 2014. augusztusi megnyitása óta. Vasárnap a hajdúságiak ismét a Fradi-pályán játszanak.

„Szép emlék az a győzelem – mondta lapunknak Bódi Ádám. – Nagyon fontos három pontot szereztünk, kellett ahhoz, hogy az idény végén odaérjünk a harmadik helyre. A Groupama Arénában sosem egyszerű futballozni, most is nehéz meccsre számítok, de optimista vagyok.”

A Ferencváros csütörtökön nagyszerű mérkőzést játszott a Fiorentinával, már 2–0-ra vezetett, a végén azonban meg kellett elégednie a 2–2-es döntetlennel. Vajon előny-e a Debrecennek, hogy hét közben Olaszországban vívott kemény csatát a bajnoki címvédő?

„Nekünk ezzel nem kell foglalkoznunk. Elég bő a Ferencváros kerete, tele kiváló játékossal. Ha másik NB I-es csapatról beszélnénk, lehet, hogy előnyünkre válna, ám a Fradinál ha kivesznek egy labdarúgót, ugyanolyan jót tudnak betenni a helyére.”

Varga Barnabást biztosan pályára küldi Dejan Sztankovics vezetőedző, amióta a nyáron csatlakozott a Ferencvároshoz, minden sorozatot figyelembe véve tizenhét mérkőzésen tizenhét gólt szerzett és hét gólpasszt adott.

„Nagyon veszélyes csatár, parádés formában van – mondta Bódi Ádám a 28 éves ferencvárosi támadóról. – Régen láttam magyar játékost ilyen ragyogóan fejelni, jó az összjátékban, és lábbal is remekül bánik a labdával. A tizenhatoson belül állandó gólveszélyt jelent, nagyon szorosan kell védekezni vele szemben.”

A Debrecen nincs jó formában, a legutóbbi három bajnokiján egyaránt vereséget szenvedett (Diósgyőr 1–3, Paks 0–2, Újpest 1–2), s ha a legutóbbi ötöt nézzük, négyszer kapott ki.

„Ezzel a szakmai stábbal még nem kerültünk ilyen mély hullámvölgybe. Ám meg kell oldanunk ezt a nehéz helyzetet. Elemeztük a legutóbbi mérkőzéseket, tudjuk, milyen hibákat követtünk el, mire kell figyelnünk, és azon vagyunk, hogy ismét jöjjenek a győzelmek. A legutóbbi, Újpest elleni bajnokin kifejezetten fájó vereséget szenvedtünk, mert majdnem a teljes mérkőzésen emberhátrányban játszottunk, mégis meg tudtuk szerezni a vezetést, az Újpestnek pedig nem sok helyzete volt, a hajrában aztán megfordította az állást. Természetesen ez a negatív sorozat rányomja a bélyegét az öltözői hangulatra, ám nem úgy kell elképzelni, hogy leszegett fejjel jövünk-megyünk. Keményen edzünk, mindenki maximálisan koncentrál a feladatára, érezzük a helyzet súlyát, változtatnunk kell. Rossz irányba megyünk, ám együtt tudunk változtatni ezen. Akár már vasárnap a Groupama Arénában.”

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 6 1 26–9 +17 18
2. Paksi FC 9 5 3 1 15–10 +5 18
3. Újpest FC 9 5 2 2 15–14 +1 17
4. Diósgyőri VTK 9 5 1 3 17–11 +6 16
5. Puskás Akadémia 9 4 3 2 14–14 0 15
6. MTK Budapest 8 4 2 2 11–11 0 14
7. Debreceni VSC 8 4 4 13–12 +1 12
8. Kecskeméti TE 9 3 1 5 10–12 –2 10
9. Fehérvár FC 8 2 2 4 14–16 –2 8
10. Zalaegerszegi TE 9 2 2 5 12–20 –8 8
11. Mezőkövesd 8 1 1 6 9–17 –8 4
12. Kisvárda 9 1 1 7 7–17 –10 4
NB I, 2023–2024, 9. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Október 6., péntek
Puskás Akadémia–Kisvárda 1–0
Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
1120
Október 7., szombat
Mezőkövesd–ZTE 1–2Mezőkövesd,Városi StadionPintér Csaba
1200
Újpest–DVTK 2–0Budapest,Szusza Ferenc StadionKarakó Ferenc
7188
Kecskemét–Paks 1–1Kecskemét,Széktói StadionBerke Balázs
3785
Október 8., vasárnap
13.00:Fehérvár–MTK Budapest (Tv:M4 Sport)Székesfehérvár,Sóstói StadionBogár Gergő
16.30:Ferencváros–DVSC (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama ArénaFarkas Ádám

A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik