FTC: Sigér elárulta, hogy a Fiorentina vagy a DVSC elleni iksz miatt nagyobb a csalódottság

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.10.09. 07:01
A gyenge sorozatban lévő Debreceni VSC koncentrált játékkal egy pontot elhozott az Üllői útról a labdarúgó NB I 9. fordulójában. A Ferencváros 18 perc alatt kétgólos előnyre tett szert, de a Debrecen talpra állt, és egyenlített (2–2). A találkozó után Sigér Dávid válaszolt az újságírók kérdéseire.

A debreceni születésű Sigér Dávid egyértelműen csalódott volt a DVSC elleni döntetlen után.

„Úgy gondolom, hogy a debreceniek lehetnek elégedettebbek ezzel a mérkőzéssel, ők szerintem többet hoztak ki belőle, mint amiben bízhattak előzetesen. Abszolút nem érdemtelen ez az iksz, amit kihoztak belőle, de úgy érzem, inkább mi rontottuk el. Megnehezítették a dolgunkat, ezért nem tudtuk a győzelmet bezsebelni, ami ott volt a lábunkban, a fejünkben.”

Videónkban beszél a találkozó fordulópontjáról, de Lisztes Krisztián piros lapjáról is. Elmondja, hogy a sorozatterhelés mennyire lehet benne ebben a döntetlenben, illetve elárulja: ez az eredmény vagy a Fiorentina elleni iksz a nagyobb csalódás. Végül azt is megtudjuk, mit mondott Dejan Sztankovics a csapatnak a mérkőzés után.

ONLINE SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT!

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

Ferencváros–Debreceni VSC 2–2 (2–1)
Budapest,Groupama Aréna,12 793néző.Vezette:Farkas Á.
Gólszerző: Marquinhos (1.), S. Mmaee (18.), ill. Vajda B. (45+4.), Domingues (64.)
Kiállítva:Lisztes (90+4., FTC)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC861128–11+1719
2. Paksi FC953115–10 +518
3. Újpest FC952215–14 +117
4. Diósgyőri VTK951317–11 +616
5. Puskás Akadémia943214–14 015
6. MTK Budapest942311–14 –314
7. Debreceni VSC941415–14 +113
8. Fehérvár FC932417–16 +111
9. Kecskeméti TE931510–12 –210
10. Zalaegerszegi TE922512–20 –8 8
11. Mezőkövesd8116 9–17 –8 4
12. Kisvárda9117 7–17–10 4

A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik