NB I: Mátyus János edzőként még veretlen, gólt sem kapott a Fradi ellen

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2023.09.24. 10:22
null
Mátyus János új irányt mutathat a Kisvárdának, de a feladatát nem könnyíti meg, hogy a Fradi ellen kellene valami taktikai varázslattal előrukkolnia (FOTÓ: KISVÁRDAFC.HU)
Több mint nyolc év után irányíthat élvonalbeli csapatot, immár a Kisvárdát a Honvéd és a Ferencváros korábbi 34-szeres válogatott labdarúgója, Mátyus János, aki ráadásul szakvezetőként veretlen az FTC ellen.


Az egykori Fradi-játékos, Mátyus János a Ferencváros ellen! Amióta a 48 éves edző rendelkezik az élvonalbeli munkavégzéshez szükséges végzettséggel, kétszer fordult elő ilyesmi. Ennek is már több mint kilenc és nyolc éve, és mindkét alkalommal a korábbi balhátvéd csapatai voltak a házigazdák. Ez azt is jelenti, hogy a Kisvárda kispadján vasárnap, épp a Fradi otthonában bemutatkozó vezetőedző nemhogy a Groupama Arénában, hanem játékoskorabeli otthonában, az Albert Flórián Stadionban sem volt ellenfél korábban.

NB I, 7. FORDULÓ7. FORDULÓ
17.30: Ferencvárosi TC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Ugyanakkor Mátyus János edzőként az NB I-ben még veretlen a Ferencváros ellen, amelynek színeiben játékosként 1998 és 2000 között, valamint 2007–2008-ban (amikor a 2006-os kizárás következtében NB II-esek voltak a zöld-fehérek) összesen ötvennyolc bajnoki meccsen lépett pályára, és azokon védő létére tizenegy gólt szerzett. A Lombard Pápa szakvezetőjeként, második NB I-es mérkőzésén, 2014. augusztus 3-án 1–0-s győzelemnek örülhetett (van, aki ne emlékezne a győztes gólt szerző, 202 centire nőtt, utóbb több magyar klubban is megforduló szerb csatárra, Szasa Popinra...?), majd miután az őszi szezonban váratlanul lemondott posztjáról, még ugyanabban a bajnokságban, 2015 tavaszán a Nyíregyháza Spartacus edzőjeként ért el 0–0-s döntetlent a Dibusz Dénes mellett a jelenkori csapatból Cristian Ramírezt is bevető zöld-fehérek ellen.

Úgyhogy Mátyus János csapatai még gólt sem kaptak a Ferencvárostól – nem kétséges, földöntúli bravúr lenne, ha a találatokat szakajtószámra elérő Fradi elleni vasárnapi, idegenbeli meccs után is elmondható lenne mindez.

„Két magyar csapat van, amely igazán közel áll hozzám, a Honvéd és a Ferencváros – mondta megkeresésünkre Mátyus János, aki 2015. május 29-e (amikor a kizárt csapatok mérkőzésén a Pécsi MFC 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát ez volt az a meccs, amely után a mecsekaljai stadionban felásták a kezdőkört és eltemették a futballt...) után ülhet ismét NB I-es csapat kispadján, a Szparié után másik Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeién, a Kisvárdáén. – Érzem, ez felkapott téma, de ez csak az én, igazán zárójelbe kívánkozó kis sztorim. Tudom, közhelynek hangzik, de valóban úgy is gondolom, hogy ebben a történetben nem én vagyok a lényeg, hanem az, hogy a csapatom szerepeljen jól. A Fradinak mindkét olyan tétmeccsét a helyszínen néztem meg, amelyen már Dejan Sztankovics volt az edzője. Látszik a csapat futballján a szenvedély és néhány új stílusjegy is, amelyek a nemrég kinevezett szakvezetővel együtt érkeztek. Sokkal okosabb azonban nem lehettem, mert hihetetlenül sok a variációs lehetőség a kirobbanó formában lévő ellenfél sorain belül. Úgy érzem, jól alakult az új csapatommal eddig eltöltött három hét, a Nyíregyháza ellen jól sikerült az edzőmérkőzésünk, a pilisi kupameccset hoznunk kellett, most pedig következik a Fradi elleni várva várt bajnoki. Optimista vagyok, nem feltartott kézzel lépünk pályára, bízom a pontszerzésben.”

AZ NB I ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 7 4 2 1 10–5 +5 14
2. Diósgyőri VTK 7 4 1 2 14–8 +6 13
3. Debreceni VSC 6 4 2 12–8 +4 12
4. Paksi FC 6 3 2 1 10–8 +2 11
5. Puskás Akadémia 7 3 2 2 12–13 –1 11
6. Újpest FC 7 3 2 2 11–13 –2 11
7. Ferencvárosi TC 4 3 1 18–8 +10 9
8. Kecskeméti TE 6 3 3 8–7 +1 9
9. Fehérvár FC 6 1 1 4 8–12 –4 4
10. Mezőkövesd 6 1 1 4 7–13 –6 4
11. Kisvárda 6 1 1 4 6–12 –6 4
12. Zalaegerszegi TE 6 1 5 6–15 –9 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik