FTC: Vasi emberként külön öröm, hogy a ZTE-nek rúgtam a három gólt – Varga Barnabás

Vágólapra másolva!
2023.09.04. 07:39
Hiába szerzett kétgólos vezetést hazai pályán a ZTE a labdarúgó NB I 6. fordulójában, a Ferencvárost ez nem törte meg, hattal válaszolt, és újabb három pontot gyűjtött be. A találkozón a vendégek három tizenegyest is belőttek, Varga Barnabás pedig ismét mesterhármast szerzett – vele beszélgetett az NSO Tv stábja a találkozó után.

Varga Barnabást először arról kérdeztük: bombaformában érzi-e magát.

„Igen. Örülök, hogy jönnek a gólok. Ha hármasával rúgom a gólokat, akkor úgy gondolom én is, hogy jó formában vagyok. De főleg a csapat van jó formában, úgyhogy örülök.”

Videónkban szóba kerül, hogy kétgólos hátrányban megijedtek-e; beszél a büntetőkről; elárulja, hogy a harmadikat miért engedte át Adama Traorénak. Megtudjuk, hogy szombathelyi nevelésként mit jelentett neki, hogy Zalaegerszegen ért el mesterhármast, illetve beszélgetünk már a szerbek elleni Eb-selejtezőről is.

ONLINE SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT!

LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ

Zalaegerszeg–Ferencváros 2–6
(Mance 4., Mim 19., ill. Varga B. 27., 37., 51. – az első kettőt 11-esből, A. Traoré 38., 86. – a másodikat 11-esből, Zachariassen 89.)
Zalaegerszeg,ZTE Aréna,5313néző. Vezette: Erdős

Legfrissebb hírek

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:02

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 19:15

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
2025.07.09. 14:56

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:16

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 13:08

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 11:39

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 09:36
Ezek is érdekelhetik