FTC: Botka majdnem két hónap után újra játékra kész

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.09.12. 18:17
null
Botka Endre a Klaksvík elleni idegenbeli BL-meccsen (Fotó: Micheller Szilvia)
A hetek óta sérült Botka Endre néhány napja újra együtt edz a többiekkel, a Ferencváros labdarúgója úgy érzi, a hétvégén akár képes is lenne mérkőzést játszani.

 

„Ha minden jól megy, akár már a hétvégén is visszaállhatok. Egy hosszú és nagyon bosszantó sérülésen vagyok túl, de hála Istennek, az edzésekre már visszatérhettem. Motivált vagyok, játékra éhes, azért dolgozom, hogy újra tétmérkőzésen is bizonyíthassak” – idézi a fradi.hu Botka Endrét, aki legutóbb július 19-én lépett pályára mérkőzésen, a Klaksvík elleni BL-selejtező-visszavágón.

A 29 éves labdarúgót természetesen Dejan Sztankovicsról is kérdezték.

„Új vezetőedzőnk nagyon erős karakter. Nagy hangsúlyt fektetünk az elejétől kezdve a taktikai dolgokra, ami szerintem pozitív. Edzésmennyiségben, időben többet dolgozunk, de ez így is van rendjén, ez vezethet eredményre” – válaszolta röviden Botka.

A védő felépülése a válogatott szempontjából sem mellékes, különösen annak figyelembevételével, hogy Willi Orbán megsérült, legalább tíz hétig nem futballozhat, azaz nem léphet pályára az októberi Eb-selejtezőkön (az ellenfél Szerbia és Litvánia lesz).

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
14 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik