Újpest: Kiss Tamásnak fontos, hogy gólpasszokkal bizonyított

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.08.02. 13:40
null
Kiss Tamás a régi, ifjúkori önmagát idézte a Fehérvár elleni mérkőzésen – a jelek szerint a szélső szerződtetésével jól járt az Újpest (Fotó: Dömötör Csaba)
Két gólpasszal, győztes meccsen mutatkozott be Újpesten Kiss Tamás, aki jól tudja, felelősség a lila-fehér klub szurkolói előtt futballozni, és azt reméli, korábbi csapata otthonában is nyernek.

 

Aki ott volt szombaton a Szusza Ferenc Stadionban, biztosan nem bánta meg (legfeljebb a fehérvári szurkolóknak lehet hiányérzetük): az 1. forduló egyik legjobb, ha nem a legjobb meccsét hozta az Újpest FC–Fehérvár FC bajnoki. A hazaiak vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics korábban elmondta, szeretne nagy célokért küzdeni a csapattal, többek között ennek is tudható be, hogy nem volt hatalmas mozgás a keretben, a klub nyáron próbált olyan labdarúgókat igazolni, akik valóban erősítést jelentenek. A Vidi elleni kezdő tizenegybe két új játékos, Tamás Krisztián és Kiss Tamás került be, és mindkettő bizonyította, a szakmai stáb nem nyúlt mellé a megszerzésükkel.

Kiss Tamásnak már 120 élvonalbeli meccs van a lábában (Fotó: Dömötör Csaba)
Kiss Tamásnak már 120 élvonalbeli meccs van a lábában (Fotó: Dömötör Csaba)

„Nagyon vártuk, hogy a kemény, jól sikerült felkészülés után elkezdődjön a bajnokság, szerettünk volna győzelemmel indulni, ez a csapatnak az előző két idényben nem jött össze  – mondta lapunknak a kétszeres válogatott Kiss Tamás, aki két gólpasszával főszerepet játszott a három pont megszerzésében. – Néhányat aludva a történtekre is az a véleményem, nagyon jól kezdtünk, rögtön az elején Csoboth Kevin passza után a vezetést is megszerezhettem volna, azonban egy cselt követően hiába találtam el jól a gyengébb lábammal a labdát, Kovács Dániel védeni tudott. Nem sokkal később már nálunk volt az előny, de nagyon nagy törést jelentett Csoboth Kevin kiállítása, ugyanakkor a játékunkon ez nem látszott, továbbra is irányítottunk, kitartott a lendület, és nem maradt el a második gól sem. Nem egyszerű úgy kimenni a második fél­időre, hogy tudod, végig emberhátrányban kell futballozni, beszéltünk is arról az öltözőben, mennyire fontos, hogy a Fehérvár ne szépítsen. Ennek ellenére hamar jött a vendégek gólja, ám végig nagyon küzdöttünk, mindig volt, aki kisegítette a másikat. Nem mehetek el szó nélkül a drukkereink mellett: Magyarországon még nem tapasztaltam olyan támogatást, mint amekkorát mi kaptunk. Elképesztő, egyedi szurkolótábor van mögöttünk, amikor a drukkerek tűzijátékot rendeztek és görögtüzeket gyújtottak, percekig állt a játék, de az is jól jött, hiszen éppen hullámvölgyben voltunk. Büszkeség, és egyben felelősség is előttük játszani, hiszen rengeteg segítséget adnak, cserébe illik valamit visszaadni.”

Kiss Tamás 59 percet kapott Nebojsa Vignjevicstől az első újpesti bajnokiján, de ez annak tükrében nem meglepő, hogy szinte a teljes tavaszi szezont ki kellett hagynia sérülés miatt.

Decemberben egy rossz mozdulat következtében a lábfejében elrepedt az egyik csont, így hiába számított korábban alapembernek, csak májusban futballozhatott legközelebb (tíz percet a ZTE ellen 2–1-re elvesztett bajnokin). Nyáron a távozás mellett döntött, majd miután aláírt Újpestre, a következőket nyilatkozta a klub honlapjának: „Tetszik az irány, amerre az Újpest elindult, ráadásul Magyarország egyik legnagyobb klubjáról beszélünk, ahol az elmúlt években többen is újjászülettek, és válogatott szintig építették fel újra magukat. Nekem is ez az egyik célom, hiszek magamban és abban, hogy sokkal többre vagyok képes.”

Nos, a bemutatkozás jól sikerült, nem először maradt neki emlékezetes a Fehérvár elleni párharc, az pedig a sors iróniája, hogy lila-fehérben az első idegenbeli bajnokiját éppen a Puskás Akadémia ellen játszhatja.

„Decemberben már hét éve lesz, hogy bemutatkoztam az NB I-ben, minden pillanatára emlékszem annak a Videoton elleni meccsnek. A stadionunk építése miatt Sopronban játszottunk, és meglepődtem, amikor a vezetőedzőnk, Mészöly Géza már a harmincadik percben szólt, hogy melegítsek, beállok a második félidőre. Egy-nullára vezetett a Vidi, de Gaál Bálint szabadrúgásával egyenlítettünk, és egy-egy lett a végeredmény. Érdekesség, hogy az a Szolnoki Roland volt az emberem, akivel később évekig csapattársak lettünk, mindketten kaptunk sárgát a másikról, most pedig van esély arra, hogy pénteken megint egymás ellen játszunk. Emlékezetes találkozó volt a bemutatkozásom, de a szombati még jobban sikerült, hiszen megszereztük a három pontot. A Diósgyőrrel már játszottam a Puskás Akadémia ellen, nem tagadom, ezúttal is van bennem némi plusz motiváció, meg akarom mutatni, jó játékos vagyok, de ennél is fontosabb, hogy győzzünk. A szélsőket a gólok, gólpasszok minősítik, jó érzés, hogy szombaton fontos passzokkal tudtam segíteni, és bár gólt jó ideje nem szereztem, erre nem akarok rágörcsölni. Ha nem lesz gólom az idény végén, de adok tizenöt-húsz gólpasszt, a csapat pedig jól szerepel, aligha lesz okom elégedetlenkedni.”

Százhúsz élvonalbeli összecsapás már a szélső lábában van
Biztos van, aki még emlékszik arra, amikor 2016. december 10-én Kiss Tamás a Haladás színei­ben a Videoton elleni 1–1-es meccsen bemutatkozott az NB I-ben, csak tizenhat nappal volt a tizenhatodik születésnapja után, és ő volt az élvonal első, 2000-es években született labdarúgója. Nem volt még tizenhét esztendős, amikor 2017. október 14-én, a Honvéd ellen 2–1-re elvesztett bajnokin megszerezte az első gólját, majd tizenhat első osztályú mérkőzéssel a lábaiban 2018 nyarán a Puskás Akadémiához igazolt. A felcsúti együttesben kilencven élvonalbeli találkozón kapott lehetőséget, de közben 2020 tavaszát kölcsönben Diósgyőrben töltötte (tizenhat első ligás meccs), a 2021–2022-es idényt ugyancsak kölcsönben a holland SC Cambuur játékosa volt. Az Újpest a negyedik élvonalbeli klubja, pénteken korábbi csapata, a Puskás Akadémia ellen játszhatja a 124. NB I-es bajnokiját.

NB I
1. FORDULÓ
Újpest FC–Fehérvár FC 2–1 (2–0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 5086 néző. Vezette: Karakó
Gólszerző: Ljujics (11.), Mack (42.), ill. Katona Mátyás (47.)
Kiállítva: Csoboth (35., Újpest)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik