NB I: súlyos sérüléséből felépülve ismét alapember lenne Lenzsér Bence

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2023.08.17. 11:48
null
Lenzsér Bence 316 nap után játszott ismét az NB I-ben (Fotó: Török Attila)
Hosszú kihagyást követően játszott újra NB I-es meccset Lenzsér Bence, aki már tudja, időnként három perc futball is nagy örömöt jelent.

 

316 nap elteltével játszott ismét NB I-es mérkőzést Lenzsér Bence, s nyilván nem szorul magyarázatra, miért jelent neki sokat az a néhány perc, amit Bognár Györgytől, a Paksi FC vezetőedzőjétől kapott szombaton a DVTK elleni 1–1-es bajnokin. A 27 éves védő már nyolc éve a paksi védelem alapemberének számít, így amikor 2022. szeptember 30-án Mezőkövesden (2–1) lejátszotta a 178. élvonalbeli meccsét, a legrosszabb álmaiban sem rémlett fel, hogy a következő fellépésére tíz és fél hónapot kell várnia. Márpedig ez történt: a mezőkövesdi találkozót követő első edzésen elszakadt a keresztszalagja, így az előző idényben esélye sem volt arra, hogy újra pályára lépjen.

„Hihetetlenül boldog pillanat volt, amikor Diósgyőrben beálltam a hajrában, bebizonyosodott, időnként három perc játék is nagyon sokat jelent egy labdarúgónak – mondta lapunknak Lenzsér Bence, aki a 87. percben Hahn Jánost váltotta a DVTK otthonában. – Temesvári Attila kiállítására a stáb azonnal reagált, tulajdonképpen időm sem volt izgulni, már játékra is jelentkeztem. Nehéz időszak után érkeztem el idáig, tulajdonképpen még mindig iszom az októberi sérülés levét. Akkor edzésen összerúgtam Gyurkits Gergővel, a térdem egy reccsenéssel kiment oldalra. Nagy fájdalmat éreztem, de saját lábamon sétáltam az öltözőbe, a másnapi MR-vizsgálat pedig megállapította, elszakadt a keresztszalagom. Korábban legfeljebb két hetet kellett sérülés miatt kihagynom, így talán érthető, miért viseltem nehezen az azt követő időszakot. Lassan, napról napra javult az állapotom, nagyon sok támogatást kaptam a családomtól, a páromtól, a klubtól, és bár sok nehéz pillanat adódott, beleálltam a munkába, mindent megtettem a felépülés érdekében. Négy-öt hónap kellett, hogy újra futhassak, nagy örömöt jelentett, amikor már labdázhattam, aztán a nyári felkészülést a csapattal együtt kezdtem el. Az első hetet végig­edzettem, majd másfél hetet kihagytam a combom miatt, de szerencsére úgy két és fél hete már minden rendben van velem.”

Az MTK Budapest (1–1) elleni bajnoki rajton már ott lehetett a Paks meccs­keretében, ám nem cserélték be, aztán a 2. fordulóban csapata DVSC elleni találkozóját elhalasztották. Az együttes két idegenbeli 1–1-es döntetlennel indította a bajnokságot, szombaton pedig az Újpestet fogadja, s még az is elképzelhető, hogy Temesvár Attila eltiltása miatt Lenzsér Bencével a védelem tengelyében.

„Nem tagadom, nagyon örülnék neki, ha így lenne, szerintem alkalmas is vagyok a feladatra, igaz, nem tudom biztosan, kilencven percet végig tudok-e játszani. Ennél fontosabb, hogy az Újpest ellen megszerezzük az első győzelmünket az idényben, hazai pályán bárki is legyen az ellenfél, három pontot kell szereznünk!”

NB I, 2023–2024, 4. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Augusztus 18., péntek
18.00: Puskás Akadémia–Fehérvár (Tv: M4 Sport)Felcsút, Pancho Aréna
20.15: ZTE–Diósgyőr (Tv: M4 Sport) Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Augusztus 19., szombat
17.45: MTK Budapest–Kecskemét (Tv: M4 Sport) Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
20.00: Paks–Újpest (Tv: M4 Sport) Paks, Paksi FC Stadion
Augusztus 21.,hétfő
18.00: Mezőköves–Ferencváros Mezőkövesd, Városi Stadion
20.15: Kisvárda–Debrecen
Kisvárda, Várkerti Stadion
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik