NB I: rekordrajt Felcsúton; Grzelak mérlege már gyengébb, mint Husztié

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2023.08.18. 16:21
null
Bartosz Grzelak mérlege már rosszabb, mint elődjéé, Huszti Szabolcsé (Fotó: Bús Csaba)
A Ferencváros mezőkövesdi mérkőzését a litván Zalgiris elleni Ekl-párharcra való nyugodtabb felkészülés céljából elhalasztották, így ismét csonka fordulót bonyolítanak le hétvégén a labdarúgó NB I-ben. A 4. forduló programja azért is rendhagyó, mert az augusztus 20-i nemzeti ünnep miatt vasárnap nem rendeznek meccset. Pénteken előbb a rekordrajtot vett, listavezető Puskás Akadémia fogadja az utolsó helyen álló Fehérvárt, majd a ZTE az újonc Diósgyőrt. Szombaton a még hibátlan Kecskemét az MTK, a veretlen Újpest a Paks vendége lesz. Hétfőn az Ekl-től búcsúzó Debreceni VSC mégis hazai pályán játszik az új edző, Gerliczki Máté által irányított Kisvárda ellen. 

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 4. FORDULÓJA ELÉ

PÉNTEK

PUSKÁS AKADÉMIA FC–FEHÉRVÁR FC


♦ Eddig 25 meccset játszottak az élvonalban, s bár az utóbbi években a felcsútiak az eredményesebbek, mégis a vendégek felé billen az örökmérleg: 6 Puskás Akadémia-siker, 9 iksz, 10 fehérvári diadal.

♦ Májusban Komáromi György hajrában, emberhátrányban elért találatával 2–1-re nyert a PAFC, így a Vidi már nyolcas nyeretlenségi szériában van a párharcban (5 iksz, 3 vereség), plusz még a tavaly őszi, sóstói Magyar Kupa-találkozót is 1–0-ra elbukta.

♦ Amikor a Puskás Akadémia volt a pályaválasztó, 4-szer nyertek a felcsútiak, 4 döntetlen és 5 fehérvári siker mellett. Az első PAFC-diadal csak a hetedik hazai próbálkozásra, a 2018. szeptemberi, verekedéssel véget érő meccsen jött össze (2–1), majd a többi is egygólos volt (1–0, 1–0, 2–1).

♦ Ez a felcsútiak 10. idénye az NB I-ben, de ilyen jól még egyszer sem rajtoltak, mint most (2 győzelem, 1 iksz). Bár 2020-ban az első 3 fordulóra kisorsolt meccsüket megnyerték, akkor a koronavírus-fertőzés miatt közülük két találkozót is később játszottak le.

♦ Igaz, két találkozót elhalasztottak az NB I-ben, a Puskás Akadémia jelenleg vezeti a tabellát, ilyen legutóbb 2022 februárjában fordult elő.

♦ A Fehérvár az egyetlen csapat a mezőnyben, amelynek még nincs pontja. Sorozatban 3 vereséggel legutóbb 33 évvel ezelőtt, 1990 őszén, Burcsa Győző irányításával rajtolt. Akkor az első pontját az 5., az első győzelmét a 7. fordulóban szerezte meg, végül a 16 csapat közül a 8. helyen zárt.

♦ A pocsék idénykezdet következtébenBartosz Grzelak vezetőedzőnek már gyengébb a fehérvári mérlege (2 győzelem, 5 döntetlen, 6 vereség, 0.85-ös pontátlag), mint elődjéé, a csapatot ugyancsak 13 tétmeccsen irányító Huszti Szabolcsé (3–4–6, 1.00-es pontátlag).

A FEHÉRVÁR LEGUTÓBBI ÖT VEZETŐEDZŐJÉNEK TELJESÍTMÉNYE
Edző neveKinevezés napja
Távozás napja
Munkában eltöltött idő (nap)Tétmeccsek száma
Meccsenkénti pontátlag
Szalai Tamás
2021. 02. 17.
2021. 03. 31.
42 62.17
Szabics Imre
2021. 04. 01.
2022. 02. 16. 321341.71
Michael Boris
2022. 02. 16.2022. 10. 17.
243321.41
Huszti Szabolcs2022. 10. 17.
2023. 03. 14. 148131.00
Bartosz Grzelak
2023. 03. 15.
?
156130.85

Forrás: Transfermarkt

♦ A Vidi április kezdetétől 12 bajnokijából csak egyet – a ZTE ellen – tudott megnyerni, 5 iksz és 6 vereség mellett.

♦ A Puskás Akadémia hazai pályán legutóbb április 8-án a KTE-től kapott ki (0–3), azóta 3 győzelem és legutóbb, az Újpest ellen egy 3–3-as döntetlen a mérlege. Otthon 2022 májusától csak a lila-fehérek ellen szerzett 2 gólnál többet.

♦ A fehérvári csapat 2023-ban még nem győzött idegenben, 0–3–8 a mérlege. Vendégként legutóbb tavaly október 29-én – még Husztival – Kispesten tudott nyerni (1–0).

ZALAEGERSZEGI TE FC–DIÓSGYŐRI VTK

♦ Kereken 50 bajnokit vívtak az NB I-ben, az örökmérleg teljesen kiegyenlített: mindkét csapat 17-szer tudott nyerni, 16-szor ikszeltek. A gólkülönbség 72–68 a zalaiak javára.

♦ Legutóbb, a 2020–2021-es idényben mind a háromszor a ZTE diadalmaskodott, kétszer a jelenlegi vezetőedzővel, Boér Gáborral (3–1, 3–1 és 2–0). Előtte viszont 5 találkozón át nyeretlenek voltak a kék-fehérek a DVTK-val szemben (2 iksz, 3 vereség).

♦ A DVTK eddig 25 élvonalbeli bajnokit játszott Zalaegerszegen, és csak kettőt tudott megnyerni – az egyiket 1975-ben (1–2), a másikat 2020 januárjában (1–3). 2005 óta a 10 zalai fellépéséről csak 3-szor tudott ponttal távozni (1 siker, 2 iksz).

♦ A ZTE az idénybeli öt tétmérkőzéséből négyet elveszített és egyedül az újonc MTK-t tudta megverni (2–1).

♦ A Diósgyőr bajnoki meccsein eddig mindenféle kimenetel (győzelem, döntetlen, vereség) egyszer fordult elő, a piros-fehérek 5 góljánál csak 3 csapat szerzett többet a mezőnyből.

♦ A Zalaegerszegnek eddig 50 százalékos a hazai mérlege (1 győzelem, 1 vereség), hasonló volt az előző bajnokságban is: 6–5–5.

♦ Az újonc DVTK csupán 2 pontot vesztett a legutóbbi 6 idegenbeli találkozóján: a Nyíregyháza ellen Balmazújvárosban ért el 1–1-et, még az NB II-ben.

SZOMBAT

MTK BUDAPEST–KECSKEMÉTI TE


♦ 2008 és 2015 között 12 meccsük volt az élvonalban, a mérleg abszolút kiegyenlített, hiszen mindhárom eredménytípus 4-szer fordult elő. A gólkülönbség 19–17 a vendégeknek.

♦ A kecskemétiek az előző 6 egymás elleni találkozójukból csak egyet tudtak megnyerni, 2014 áprilisában 3–0-ra, a legutóbbi kettőn gólt sem szereztek.

♦ A kék-fehérek pályaválasztása mellett szintén középen áll a mérleg: 2–2–2. A fővárosban legutóbb, 2015 májusában, a régi Bozsik Stadionban 0–0-t játszottak.

♦ Az MTK még nyeretlen (2 iksz, 1 vereség) ebben az idényben, csupán az első két meccsén szerzett gólt, akkor is egyet-egyet, Németh Krisztián révén.

♦ A KTE még hibátlan – igaz, csak kétszer, otthon lépett pályára, mert az FTC elleni fővárosi meccsét elhalasztották. Ilyen jól, 2 győzelemmel eddig csak 2013-ban, Bekő Balázzsal indította a bajnokságot.

♦ A kék-fehérek hazai pályán mind a kétszer ikszeltek, a 2021–2022-es idényt is beszámítva a legutóbbi 9 otthoni NB I-es találkozójukból 6 döntetlenre végződött, ráadásul négy 0–0-ra.

♦ A Kecskemét először játszik idegenben ebben a kiírásban, az előző bajnokságban 6–6–4-es mutatóval úgy lett második a vendégtabellán, hogy a legkevesebb gólt kapta, 16 találkozón 15-öt. Látogatóként a legutóbbi két mérkőzését elbukta: 0–1 Kispesten, 0–3 Újpesten.

PAKSI FC–ÚJPESTI TE

♦ Eddig 42-szer mérték össze erejüket az NB I-ben, minimális különbséggel a tolnaiak állnak jobban, az örökmérleg 14 paksi győzelem, 15 iksz, 13 újpesti siker. A gólátlag kereken 3, a legutóbbi 5 bajnokijukon mindig legalább 4 találat volt.

♦ A párharcuk elején a Paks az Újpest mumusa volt, hiszen 2009 és 2013 nyara között 10 meccsükből csak egyet tudtak megnyerni a fővárosiak. 2016-tól 2021 februárjáig viszont 16 találkozón keresztül a tolnaiak voltak nyeretlenek a lila-fehérekkel szemben. A legutóbbi 7 bajnokijukon nem volt döntetlen, a győzelmi arány 4–3 a fővárosiak javára.

♦ Az atomvárosban 21 bajnokit játszottak, a mérleg 8 tolnai győzelem, 7 döntetlen, 6 újpesti siker. Pakson legutóbb 2018 augusztusában ikszeltek, az előző 3 bajnokijukból kettőt nyertek meg a hazaiak és csak egyet a vendég lila-fehérek.

♦ A Paks DVSC elleni hazai találkozóját elhalasztották, így eddig két idegenbeli 1–1 áll a neve mellett. Az előző bajnokság hajráját hozzávéve már 6 tétmeccs óta nyeretlen (4 iksz, 2 vereség).

♦ Az Újpest 3 forduló után még őrzi a veretlenségét (1 győzelem, 2 döntetlen), ez előzőleg a 2017-es rajton sikerült neki, szintén Nebojsa Vignjeviccsel, ám akkor három 2–2-vel indított.

♦ A tolnai gárda 8–2–6-os mutatóval legutóbb 8. volt a hazai táblázaton, de otthon 2 találkozó óta nem tudott győzni (1 döntetlen, 1 vereség), sőt, közben gólt sem rúgott.

♦ A lila-fehérek két hete kétgólos hátrányból felállva értek el 3–3-at Felcsúton, idegenben legutóbb április 21-én Kispesten tudtak győzni (1–0), azóta 2-szer ikszeltek, 1-szer kikaptak.

♦ Nebojsa Vignjevicsnek bőven pozitív a mérlege a Pakssal szemben (7 siker, 13 döntetlen és 2 vereség – mindkettő még 2015-ből).

HÉTFŐ

DEBRECENI VSC–KISVÁRDA MASTER GOOD

♦ A találkozót a sorsolás szerint Kisvárdán játszották volna, de a Várkerti Stadion gyepszőnyegének bakteriális fertőzése miatt felcserélték a pályaválasztói jogot.

♦ 2018 szeptember óta 12-szer meccseltek az élvonalban, eddig 4-szer nyert a Loki, 6-szor a Kisvárda, 2-szer pedig ikszeltek.

♦ Márciusban Dorian Babunszki góljával vendégként 1–0-ra győzött a DVSC, és ezzel megszakította a várdaiak elleni, 5 meccsen át tartó nyeretlenségi sorozatát (2 döntetlen, 3 vereség).

♦ Debrecenben 6-szor csaptak össze, a mérleg 3–1–2 a hazaiak szemszögéből. Legutóbb, tavaly októberben kétszer hátrányból nyert 3–2-re a Kisvárda.

♦ A Loki a bajnokságban mind a két találkozóját megnyerte – egyaránt otthon –, az Európa-konfencialigától viszont nyeretlenül, szerzett gól nélkül (0–0 és 0–5) búcsúzott az osztrák Rapid Wiennel szemben. Szrdjan Blagojevics vezetőedző munkába állása óta tétmérkőzésen most először kapott 3-nál több gólt.

♦ A 4 pontos Kisvárdától 3 forduló után menesztették Milos Kruscsics vezetőedzőt, a helyére az eddig az NB III-as tartalékcsapatot irányító, 44 éves Gerliczki Mátét nevezte ki Révész Attila sportigazgató. Vele tavasszal a Keleti csoport 6. helyén zárt a várdaiak második együttese.

♦ Hullámzó teljesítményt nyújt ebben az idényben hazai pályán a DVSC: a Mezőkövesdet és a ZTE-t is legyőzte, az Ekl-ben viszont az örmény Alaskerttel és a Rapiddal szemben is alulmaradt.

♦ A Várda mind a három eddigi bajnokiját idegenben játszotta, a mérlege 1–1–1, kétszer megúszta kapott gól nélkül és csak egyszer nem talált be.


NB I, 2023–2024, 4. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Augusztus 18., péntek
18.00: Puskás Akadémia–Fehérvár (Tv: M4 Sport)Felcsút, Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor
20.15: ZTE–Diósgyőr (Tv: M4 Sport) Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Pintér Csaba
Augusztus 19., szombat
17.45: MTK Budapest–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport) Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
20.00: Paks–Újpest (Tv: M4 Sport) Paks, Paksi FC Stadion
Augusztus 21., hétfő
20.15: Debreceni VSC–Kisvárda (Tv: Duna World) Debrecen, Nagyerdei Stadion
December 6., szerda
20.00: Mezőkövesd–Ferencváros
Mezőkövesd, Városi Stadion
AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia 3 2 1 6–4 +2 7
2. Kecskeméti TE 2 2 4–1 +3 6
Debreceni VSC 2 2 4–1 +3 6
4. Újpest FC 3 1 2 6–5 +1 5
5. Diósgyőri VTK 3 1 1 1 5–4 +1 4
6. Kisvárda 3 1 1 1 3–3 0 4
7. Ferencvárosi TC 2 1 1 6–5 +1 3
8. Zalaegerszegi TE 3 1 2 2–4 –2 3
9. Paksi FC 2 2 2–2 0 2
10. MTK Budapest 3 2 1 2–3 –1 2
11. Mezőkövesd 3 1 2 4–8 –4 1
12. Fehérvár FC 3 3 4–8 –4 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik