NB I: Olyan játékot láttam, amiben nem volt felelősségvállalás, motiváció – Vignjevics

Vágólapra másolva!
2023.08.20. 13:18
null
Vignjevicsnak nem tetszett játékosai Paks elleni játéka (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó NB I szombati játéknapján az Újpest 3–0-ra kikapott Pakson, míg az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a Kecskemétet otthon. Mind a négy vezetőedző értékelt.

 

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője:

– Ezúttal semmi sem sikerült, csapatának nem volt esélye a pontszerzésre...
– Gratulálok a Paksnak, könnyű mérkőzés volt ez a számára. Az ellenfelünk ránk erőltette az akaratát, a játékosai sokat futottak, hatékonyan támadtak. Tudtuk mire számíthatunk, ennek ellenére nem reagáltunk megfelelően, gyorsan kaptunk két gólt, és ez tulajdonképpen kinyírt bennünket. Sok volt az egyénieskedés, nem csapatként működtünk, a Paksnak viszont megvolt az elképzelése. Elnézést kell kérnem a szurkolóinktól, nem érdemeltük meg azt a támogatást, amit tőlük kaptunk.

– Melyik a nagyobb probléma? Hogy a támadójátéknak nem volt meg az előző hetekben látott ritmusa, vagy hogy védekezésben is jöttek a komoly hibák?
– Nagyon lassúak voltunk, noha készültünk a lecsorgó labdákra, rendre a Paks gyűjtötte be azokat. Egyre inkább jöttek a hibák, a játékosok elkezdtek pánikolni, állandóan megálltunk, vártunk valamire. Nem hittük el, hogy győzhetünk.

– Egy ilyen rosszul sikerült bajnokinak mi a legnagyobb tanulsága?
– Ez egy olyan mérkőzés volt, amit az előző idény végén produkáltunk, a szezon kezdete óta arról szónokolok, próbáljunk ezen javítani. Fontos lenne, hogy bizonyos játékosaink kilépjenek a komfortzónájukból, olyan játékot láttam, amiben nem volt felelősség vállalás, motiváció, bizonyos meccsek megmutatják, előjönnek a korábbi hibák. Azt a tanulságot vonom le, hogy amikr azt hiszem, léptünk előre, hirtelen azon kapom magam, hogy kettőt léptünk vissza. Lehet rosszul játszani, ki lehet kapni, de nem ilyen módon.

Bognár György, a Paks vezetőedzője: – Lehetett ennyi sárga lapot adni, de a két kiállítás elrontotta a meccset. Nem tehet róla senki, így alakult, akkor már vezettünk kettő nullára, mi pedig jobban szerettünk volna nyerni, mint jól játszani. Az Újpestben nem volt annyi, hogy helyzeteket alakítson ki, mi inkább vigyáztunk az eredményre. Nagyon sokat kellett variálni a védelemben, hiszen előbb kiesett Szabó János, akkor Windecker József húzódott hátra, aztán megsérült Vas Gábor, és megint változtatni kellett. A második félidőben óvatosabban futballoztunk, vigyáztunk a kettő nullára.

Horváth Dávid, az MTK Budapest vezetőedzője:

– Végre győzelem! Mi változott az elmúlt hetekhez képest?
– Ugyanolyan kemény és alázatos munka zajlott, s a hétköznapok is nyugalomban teltek: emiatt sikerült fejlődni, és ennek gyümölcse az első győzelem. A mai meccsen azt a csapatmunkát láttam amit eddig is, és sikerült megvalósítani az előzetesen eltervezett taktikát. Az első félidőben voltak gondjaink, de a szünetben korrigáltuk ezeket, és a magunk javára fordítottuk a meccset.

– Mi volt a Kecskemét játékát kioltó taktikai elképzelés alapja?
– Ki szerettük volna venni a játékból a KTE csapatkohézióját. Ehhez az kellett, hogy izoláljuk a csapatrészeiket, megnyúljanak, elkülönüljenek a csapatrészeik. A Kecskemét is csapatteljesítményre alapoz, de ezt egyéni, és két-három emberes kombinációkkal teszi. Ezt védekezés és támadás közben is megtettük, a második félidőben jobban, mint az elsőben.

– Kijárt már ez a siker a csapatának?
– Ritkán használom azt a szót, hogy megérdemelt, hiszen az a lényeg, ami a jegyzőkönyvbe bekerül, és ez sokszor kifogásnak hat. A ZTE ellen például kikaptunk, mégis azt mondhattuk volna, hogy megérdemeltük. A játékosok előtt sem hangzik el tőlem ez a szó. A célunk, hogy egyensúlyt teremtsünk a csapatban, és stabilizáljuk a helyünket az élvonalban.

Szabó István, a Kecskemét vezetőedzője:

– Jól kezdték a mérkőzést, mégsem sikerült fenntartani a fölényt. Miért alakult így?
– Eleinte nagyon meg voltam elégedve, jól kezdtünk, szögletekkel és szabadrúgásokkal veszélyeztettünk. Aztán érthetetlenül elkezdtünk hibázni, átvette az MTK a kezdeményezést. Kevés labdát tartottunk meg, hiányzott a kreativitás, talán Kiss Bence volt az egyedüli, aki váratlant húzott a kapu előtt. Kevésszer juttattuk előre a labdát, pedig a mérkőzés végére több játékosunk is elől volt, egyszeráen rapszodikus volt a csapat.

– Zsótér Donát sem tudott segíteni a csapaton...
– Pedig három támadó is ostromolhatta volna a kaput a végén, Horváth Krisztofer és Zsotér Donát tükörszélsőként, Tóth Barna pedig centerként. Befelé cselezve lövéseket kellett volna kialakítaniuk, illetve a mögöttük felfutó szélsővédőket kellett volna megjátszaniuk, de kevés volt ezekből. Donátnak több, mint 200 élvonalbeli meccse van már, könnyebben alkalmazkodik a szervezete, de azért a személyi edzővel nem ugyanolyan edzeni, mint a csapattal. Jó tempóval szállt be ettől függetlenül.

– Igazságos eredmény született?
– Szuhodovszki Somán megváltozott a lövés iránya, amiből végül gól lett. Ez balszerencse, de megérdemelten nyert az MTK. Csalódott vagyok, mert sokan jöttek Kecskemétről, de ki kell emelnem, mennyi jó játékosa van az MTK-nak. Németh Krisztián, Bognár István, Kádár Tamás, Demjén Patrik, Stieber Zoltán mind válogatott múlttal rendelkeznek, ráadásul a fiatal futballistáik is rendkívül tehetségesek.

NB I, 2023–2024, 4. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Augusztus 18., péntek
Puskás Akadémia–Fehérvár 2–2Felcsút, Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor3102
ZTE–Diósgyőr 1–3Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Pintér Csaba
2792
Augusztus 19., szombat
MTK–Kecskemét 1–0
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion Pillók Ádám
2319
Paks–Újpest 3–0
Paks, Paksi FC Stadion Erdős József
3076
Augusztus 21., hétfő
20.15: Debreceni VSC–Kisvárda (Tv: Duna World) Debrecen, Nagyerdei Stadion
December 6., szerda
20.00: Mezőkövesd–Ferencváros
Mezőkövesd, Városi Stadion

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Puskás Akadémia 4 2 2 8–6 +2 8
2. Diósgyőri VTK 4 2 1 1 8–5 +3 7
3. Debreceni VSC 2 2 4–1 +3 6
4. Kecskeméti TE 3 2 1 4–2 +2 6
5. Paksi FC 3 1 2 5–2 +3 5
6. MTK Budapest 4 1 2 1 3–3 0 5
7. Újpest FC 4 1 2 1 6–8 –2 5
8. Kisvárda 3 1 1 1 3–3 0 4
9. Ferencvárosi TC 2 1 1 6–5 +1 3
10. Zalaegerszegi TE 4 1 3 3–7 –4 3
11. Fehérvár FC 4 1 3 6–10 –4 1
12. Mezőkövesd 3 1 2 4–8 –4 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik