NB I: egy kapus és a Honvéd-kedvenc is távozhat Mezőkövesdről

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.23. 12:01
null
Nagy Gergő távozhat Mezőkövesdről (Fotó: Dömötör Csaba)
Minden bizonnyal lesznek még távozói a labdarúgó NB I 2023–2024-es idényét egy döntetlennel és két vereséggel kezdő Mezőkövesd-Zsóry FC-nek a klub szakmai igazgatója, Tóth László szerint.

 

Nem unatkoztak a Mezőkövesd vezetőségi tagjai a nyári átigazolási időszakban, hiszen a matyóföldi csapattól Babati Benjámin, Dino Besirovic, Bobál Dávid, Thomas Ephestion, Hudák Martin, Luka Lakveheliani, Márkus Attila, Rédling Kevin és Torvund Alexander is távozott, míg Christian Gomis, Illés Bálint, Kojnok Zsolt, Kovácsik Ádám, Lehoczky Roland, Szalai József, Ugrai Roland és Artem Nahirnij (kölcsönbe) érkezett.

A Mezőkövesd szakmai igazgatója, Tóth László a boon.hu-nak arról beszélt, hogy minden bizonnyal a csapatnak lesznek még távozói.

„Jelenleg huszonhét játékosunk van, és minden bizonnyal lesznek még távozók, ugyanis a keret létszámát a terveink szerint három kapus és huszonkét mezőnyjátékos alkotja majd – mondta a megyei lap érdeklődésére Tóth László.A legnagyobb esély Tordai (Árpád) kapus és a középpályás Nagy Gergő eligazolására van, ugyanis előbbi iránt egy dunántúli NB II-es együttes érdeklődik, utóbbit pedig több másodosztályú gárda is szívesen látná. Mivel az átigazolási időszak hajrája csak most kezdődik, nem kizárt, hogy lesznek még további változások, de ez piactól, a kereslettől és a kínálattól függ” – mondta a szakmai igazgató.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDNÉL
Érkezők: Christian Gomis
(francia-szenegáli, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Hudák Martin (Soroksár SC), Illés Bálint (Diósgyőri VTK), Kojnok Zsolt (Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként), Kovácsik Ádám (Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr), Lehoczky Roland (MTK Budapest, kölcsön után végleg), Szalai József (Vasas), Ugrai Roland (szabadon igazolható, legutóbb Pendikspor – Törökország)
Kölcsönbe érkezők: Artem Nahirnij (ukrán-magyar, Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben: Gyirmót FC Győr)
Kölcsönből visszatérők: Cseke Benjámin (Diósgyőri VTK), Kotula Máté (Dorogi FC), Rédling Kevin (Szeged-Csanád GA)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bodnár Attila
(Putnok)
Kiszemeltek:
Távozók: Babati Benjámin (FK Csíkszereda – Románia, szabadon igazolhatóként), Dino Besirovic (bosnyák-portugál, AIK – Svédország), Bobál Dávid (MTK Budapest, kölcsön után végleg),Thomas Ephestion (francia-Martinique-i, szabadon igazolható), Hudák Martin (Pécsi MFC), Luka Lakveheliani (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Márkus Attila (magyar-norvég, Tiszakécske) Rédling Kevin (Békéscsaba Előre FC), Torvund Alexander (magyar-norvég, csákvári kölcsön után Tiszakécske)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bobál Gergely (Vasas FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik