NB I: Egy gól kellett volna, hogy a nézők jobb meccset lássanak – Kruscsics a 0–0 után

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.08.11. 23:20
null
Milos Kruscsics elismerte, nem láthatott jó meccset a közönség (Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 3. fordulójának nyitómérkőzésén az újonc MTK a Kisvárdát fogadta hazai pályán. Egy pörgősebb első félidőt követően a második félidőben már a helyzetek is elmaradtak, így nem meglepő, hogy 0–0-s eredménnyel zárult a találkozó. A mérkőzés után így értékeltek a vezetőedzők.

A Kisvárda trénere, Milos Kruscsics szerint igazságos döntetlen született.

„Nekünk is voltak helyzeteink, ahogy az MTK-nak is. Ha valamelyik csapat be tudott volna találni korábban, akkor a nézők jobb mérkőzést láthattak volna. Számomra a volt a fontos, hogy lássam, tud-e váltani a csapat a kecskeméti vereség után. Az első félidőben jól játszottunk, elégedett lehettem. Helyzeteink voltak, igaz, az eladott labdáinkból az MTK-nak is. A második játékrészben már jobban dominált az erő, a fizikai fáradtság. A gól hiányzott ebből a meccsből.”

MILOS KRUSCSICS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

KOVÁCS MARCELL: KÉT ÉVE MÉG AZ IS NAGY SZÁM VOLT, HOGY A FRADI KISPADJÁN ÜLTEM

Az MTK vezetőedzője, Horváth Dávid szerint ritmusában és minőségében is hullámzó meccs volt.

„A mi teljesítményünket is ez jellemezte. Voltak jó periódusaink, amikben voltak olyan pillanatok, amikor eldönthettük volna a meccset. Látszik, milyen kicsik a különbségek a csapatok között, pont ezek a momentumok hiányoznak, hogy a magunk javára fordítsunk egy ilyen döntetlen szagú mérkőzést.”

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
MTK BUDAPEST–KISVÁRDA MASTER GOOD
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion. Vezette: Rúsz Márton (Szécsényi István, Aradi József)

A TALÁLKOZÓ ONLIVE, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSA ITT OLVASHATÓ!

Az állás
1. Újpest FC 2 1 1 5–4 +1 4
2. Puskás Akadémia 2 1 1 4–3 +1 4
3. Kisvárda 3 1 1 1 3–3 0 4
4. Ferencvárosi TC 1 1 5–3 +2 3
5. Kecskeméti TE 1 1 3–1 +2 3
5. Debreceni VSC 1 1 3–1 +2 3
7. Diósgyőri VTK 2 1 1 4–3 +1 3
8. Zalaegerszegi TE 2 1 1 2–3 –1 3
9. MTK Budapest 3 2 1 2–3 –1 2
10. Paksi FC 1 1 1–1 0 1
11. Fehérvár FC 2 2 4–7 –3 0
12. Mezőkövesd223–7–40
Legfrissebb hírek

A Kisvárda támadó középpályása az NB II-be igazolt

Labdarúgó NB II
2 órája

Kosznovszky Márk a Portsmouthban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Két támadóját is kölcsönadta a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 16:35

Az NB I-ben rutintalan játékosokban is bízik a Barcika és a ZTE

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 18:20

Révész Attila: Kész van a keretünk, az első hatba kerülés a cél

Labdarúgó NB I
2025.07.17. 10:14

A Leicester City-hálózatnak adta kölcsön tehetségét az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 09:30

Gerliczki Máté: Remélem, érdemes lesz beszélni erről az együttesről

Labdarúgó NB I
2025.07.14. 08:32
Ezek is érdekelhetik