NB I: Debrecenben nincs idő a sebek nyalogatására

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2023.08.21. 12:06
null
Varga József (balra) elszántan várja a hétfő esti mérkőzést – a Rapid Wien elleni hazai vereség után győzelemmel akarja kárpótolni szurkolóit a Loki (Fotó: Árvai Károly)
Varga József, a DVSC rutinos középpályása hangsúlyozta: nincs idő a sebek nyalogatására, mert egymást követik a tétmeccsek, a Rapid Wien elleni kudarc után talpra állva a Kisvárda ellen kell bizonyítani.

 

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Az Európa-Konferencialiga-selejtező 3. fordulójában elbukott a Debreceni VSC, de a bajnokságban az eddig lejátszott két meccséből kettőt megnyert, s hétfőn a tabella harmadik helyezettjeként várja a Kisvárda Master Good elleni bajnokit. A sors szeszélye, no meg a kisvárdai gyep állapota úgy hozta, hogy cserélni kellett a pályaválasztói jogot, így egymás után a harmadik bajnokiját is hazai környezetben játszhatja a Loki. Kérdés, vajon a Rapid Wien ellen 5−0-s vereséggel végződő találkozó, illetve a kiesés mennyire viselte meg a csapatot?

„Ebben a felgyorsult futballvilágban nincs idő a sebek nyalogatására, a szomorkodásra – mondta megkeresésünkre Varga József, a DVSC 35 éves középpályása. – Természetesen csalódottak vagyunk, főleg a Bécsben játszott gól nélküli döntetlen fényében, hiszen hazai pályán, hatalmas szurkolói támogatással szorosabb eredményre számítottunk a visszavágón. Állítom, nincs akkora különbség a két csapat között, mint amit a nulla-öt sugall. A futballban az a jó, hogy egymást követik a mérkőzések, s hétfőn javíthatunk, ismét örömet szerezhetünk szurkolóinknak. Egyébként le a kalappal a tábor előtt, mert a kínos kudarc ellenére sem pártolt el tőlünk, nyilván ebben benne van az is, hogy látta, tapasztalta, mennyi energiát fektettünk be a tavasszal azért, hogy kijuthassunk a nemzetközi porondra.”

A DVSC 34-szeres válogatott labdarúgója beszélt arról is, hogy helyén kell kezelni az eredményeket, illetve hogy sokat számít a szurkolók jelenléte, a stadionban tapasztalható jó hangulat.

„Pályafutásom során többször is megadatott, hogy sok néző előtt futballozhattam  – folytatta Varga József. – Engem motivál a buzdítás, szinte elfáradni sem tudtam azokon a meccseken, amelyeken zúgott a hajrá, Loki! Hiszem, hogy a csapat fiataljaira is hasonlóképpen hat a nézőtéri támogatás, mert bizony a lelátó erejére szükségünk lesz a Kisvárda ellen is. Nyilván könnyebbséget jelent, hogy ismét hazai pályán, a csodás stadionunkban játszhatunk, igaz, nem mi akartuk, hogy így legyen. Egyébként családi környezetben, négy hónapos kisfiammal a vasárnapi virágkarnevált is csak képernyőn követve hangolódtam a meccsre, s hiszem, hogy három pontot szerzünk a harmadik bajnoki meccsünkön is.”

NB I, 2023–2024, 4. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Augusztus 18., péntek
Puskás Akadémia–Fehérvár 2–2Felcsút, Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor
3102
ZTE–Diósgyőri VTK 1–3Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Pintér Csaba
2792
Augusztus 19., szombat
MTK Budapest–Kecskeméti TE 1–0
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion Pillók Ádám
2319
Paks–Újpest FC 3–0Paks, Paksi FC Stadion Erdős József
3076
Augusztus 21., hétfő
20.15: Debreceni VSC–Kisvárda (Tv: Duna World) Debrecen, Nagyerdei Stadion
December 6., szerda
20.00: Mezőkövesd–Ferencváros
Mezőkövesd, Városi Stadion

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik