NB I: a FIFA eltiltotta az átigazolásoktól a Mezőkövesdet

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.08.24. 17:18
null
Kuttor Attila csapatát szankcionálták (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Fennálló tartozása miatt az NB I-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry nem tud új játékosokat regisztrálni − számolt be róla a sportal.hu.

 

Kizárta a nemzetközi átigazolási piacról a Mezőkövesdet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) – írta a minap a sportal.hu. A portál csütörtökön aztán megkapta a szervezet válaszlevelét, amelyben leírja: jelenleg fennálló tartozása miatt a Mezőkövesd nem tud új játékosokat regisztrálni, s az erre vonatkozó tilalmat azonnal feloldják, amint a tartozás rendezését az érintett hitelező visszaigazolja.

Az ügy kapcsán a Nemzeti Sport megkereste az OTP Bank Ligában szereplő klubot, de cikkünk megjelenésééig nem reagáltak.

Kuttor Attila vezetőedző együttese az NB I-es idényben eddig lejátszott három mérkőzésén egy pontot szerzett, a Debreceni VSC elleni idegenbeli (1–3), majd az újonc Diósgyőri VTK elleni hazai vereséget (2–4) az Újpesten elért döntetlen követte (1–1). A kövesdiek a hétvégi fordulóban az NB I-ben a hozzájuk hasonlóan egypontos Fehérvár FC otthonában lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

Jeleztek az államilag elismert akadémiák: betartják az MLSZ új ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
8 órája

Házon belülről érkezik a Kisvárda új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:48

Pécsi Ármin kenterbe veri az NB I kapusait – íme, a mögöttünk hagyott idény egyéni legjei

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:34

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 12:10

Osváth Attila: Mindig van feljebb, kellenek a célok

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 11:10

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 23:03

Szabó István: Az embereket jobban érdekelte, mit játszunk a keleti rangadókon, mint hogy a Szpari benn marad-e

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 21:18

Két játékos visszatér a ZTE-hez, élt a klub az opciós jogával

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 18:23
Ezek is érdekelhetik