NB I: a Debrecen szerződést hosszabbított Kusnyír Erikkel

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.08.04. 18:30
null
Kusnyír Erik 2026-ig hosszabbított a Debrecennel (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen a klub honlapján jelentette be, hogy hosszabbít a 23 éves Kusnyír Erikkel. A DVSC a saját nevelésű játékosának szerződését 2026-ig hosszabbította meg.

 

Kusnyír Erik 2017-ben került a Debrecen korosztályos csapatába, majd nem sokkal később felkerült a felnőttek közé is. A 23 éves védő eddig 121 mérkőzésen kapott szerepet a DVSC felnőttcsapatában, többek között hat nemzetközi találkozón is pályára lépett. A DVSC saját nevelésű játékosa a 2022–2023-as idényben 21 bajnokin játszott.

„Boldog vagyok, hogy továbbra is Debrecenben folytathatom a pályafutásom. Amikor a klub jelezte, hogy szeretne szerződést hosszabbítani velem, egyértelmű volt számomra a döntés. A DVSC-nél váltam profi labdarúgóvá, itt debütáltam az élvonalban, rengeteget köszönhetek a klubnak. Bízom benne, még több szép sikert érünk el közösen és a nemzetközi porondon is szeretném gyarapítani a meccseim számát. Továbbá nem titkolt célom az sem, hogy bemutatkozzak a magyar felnőttválogatottban” – mondta Kusnyír a hosszabbítást követően.

NB I, 2023–2024, 2. FORDULÓ
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Augusztus 4. péntek
20.00: Puskás Akadémia–Újpest FC (Tv: M4 Sport) Felcsút, Pancho Aréna
Pintér Csaba
Augusztus 5., szombat
17.45: Mezőkövesd–DVTK (Tv: M4 Sport) Mezőkövesd, Városi Stadion
Augusztus 6., vasárnap
17.45: Fehérvár FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
20.00: ZTE FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Augusztus 7., hétfő
20.00: Kecskeméti TE–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Kecskemét, Széktói Stadion
Szeptember 27., szerda
19.00: Paks–DVSC
Paks, Paksi FC Stadion
Legfrissebb hírek

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
3 órája

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
19 órája

Sándor Tamás visszatér Debrecenbe – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:51

A válogatott szünet után vasárnapi játéknapon rendezik meg az Újpest–FTC derbit

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:37

Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:06

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 12:07

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 16:06
Ezek is érdekelhetik