MTK: Torinóba szerződik az U-válogatott tehetség

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2023.08.14. 12:54
null
Kugyela Zalán a Torino utánpótlásában folytathatja pályafutását (Fotó: <a href="https://www.sandorkaroly.hu/hu/csapat/641" target="_blank">sandorkaroly.hu</a>)
Az olasz Torino FC utánpótlásában folytatja pályafutását az MTK 16 éves, korosztályos válogatott támadója, Kugyela Zalán. Az átigazoláshoz már csak az európai szövetség hivatalos engedélyére van szükség.

 

Augusztus elején a toronews.it írt arról, hogy a 16 éves támadó, Kugyela Zalán az MTK akadémiájáról az olasz Torino FC utánpótlásába szerződik, és azóta több adatbázis is a Torino játékosaként tüntette fel a korosztályos magyar válogatott játékost. A Nemzeti Sport megtudta, az átigazolás még nem tekinthető hivatalosnak, mert 18 év alatti futballista ügyében az UEFA külön engedélyére van szükség külföldre szerződés esetén, de az olasz klub már megkérte a szükséges engedélyeket, az ilyenkor szokásos eljárás folyamatban van, így az új idényben már a Torino FC játékosa lehet a tehetség, információink szerint profi szerződéssel.

Megkerestük az ügyben az MTK-t is és azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Kugyela Zalánnak már engedélyt adtak, hogy a héten pályára lépjen a Torinóban a győri Fehér Miklós Kupán, az augusztus 17-én kezdődő U17-es nemzetközi tornán az olaszok az ETO-val és a Benficával szerepelnek egy csoportban. Tehát valóban már csak az UEFA engedélye szükséges, hogy Kugyela az új idényben tétmeccsen is pályára léphessen a Torino korosztályos együttesében.

Kugyela 2018-ban Vácról került az MTK utánpótlásába, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára, az előző idényben az U16-os és az U17-es csapatban is szerepelt és lehetőséget kapott a korosztályos válogatottban is. Úgy tudjuk, százezer eurós nagyságrendű nevelési költségtérítés fejében szerződik a Torinóhoz, amelyhez a már az NB I-ben szereplő Horváth Krisztofer is igazolt korábban, akit a napokban ismét kölcsönadtak az olaszok a Kecskemétnek.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
35 perce

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
7 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik