Légiósok: kilenc év után térhet vissza az NB I-be a válogatott középpályás – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.08.10. 09:08
null
Kalmár Zsolt a csapatkapitánya a DAC-nak (Fotó: Koncz Márton)
Egybehangzó hazai és szlovákiai lapértesülések szerint elképzelhető, hogy a dunaszerdahelyi DAC-nál hetedik idényét kezdő 28 éves Kalmár Zsolt távozik a klubtól, miután hazatér az NB I-be, és a Fehérvár FC-nél folytatja pályafutását.

A szlovák élvonal híreivel foglalkozó Futbalové Zákulisie Twitter-oldal már azt is tudni véli, hogy Kalmár két évre szóló szerződést köt majd a fehérváriakkal és a következő napokban be is jelentik érkezését az NB I-ben két forduló után két vereséggel álló piros-kékek.


A bejegyzés érdekessége a két évre szóló szerződés,mivel a DAC-nál is 2025 nyaráig szól a jelenlegi szerződése, vagyis a fehérváriaknak nyilván fizetni kellene Transfermarkt által egymillió euróra taksált labdarúgóért.

Kalmár legutóbb a 2013–2014-es idényben szerepelt az NB I-ben, akkor az ETO FC Győr játékosa volt, innen igazolt az RB Leipzighez, amely aztán két és fél idény után kölcsönadta őt az FSV Frankfurtnak, majd 2017 januárjában a dán Bröndby vette kölcsön a lipcseiektől, végül az év augusztusában jött a DAC egy évre szóló kölcsönje, amely végül 208-ban végleg megszerezte a magyar válogatott középpályást, aki hamarosan csapatkapitánya is lett a sárga-kékeknek.

Noha Kalmár az elmúlt idényben 26 bajnokin lépett pályára, s 8 gólja mellett négy gólpasszt is jegyzett, az új idényben csupán a grúz Dila Gori elleni két Ekl-selejtezőn kezdett, a szlovák bajnokság eddigi két fordulójában mindkétszer csak csereként lépett pályára, s mindössze 29 percet játszott.

A 28 éves Kalmár az elmúlt hét idény során összesen 148 hivatalos mérkőzésen lépett pályára a klubnál, 47 gólja mellett 29 gólpasszt is jegyez.

 

 

Legfrissebb hírek

Nehéz helyzetben a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.09.28. 18:31

Harminchét lövés sem volt elég a DAC győzelméhez

Minden más foci
2025.09.28. 10:22

Izgalmas meccsen játszott döntetlent egymással a DAC és a Komárom

Minden más foci
2025.09.27. 17:49

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55

Harmadosztályú ellenfelet vert meg, ott van a DAC a legjobb 32 között a Szlovák Kupában

Minden más foci
2025.09.24. 18:28

Kiütéses győzelmet aratott a Videoton, Varga Roland duplázott

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

Marco Rossi Pozsonyban figyelte a támadót, aki Sallai Rolandot vagy Varga Barnabást is helyettesítheti

Magyar válogatott
2025.09.21. 12:28

Tuboly Máté: Pozsonyban hagytuk a pontokat

Minden más foci
2025.09.21. 11:28
Ezek is érdekelhetik