Kisvárda: „Nem zártuk ki, hogy még együtt dolgozzunk Kruscsiccsal”

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.15. 17:00
null
Nincs kizárva, hogy viszontláthatjuk még Kruscsicsot Kisvárdán (Fotó: kisvardafc.hu)
Mint ismert, az NB I-ben szereplő Kisvárda Master Good szombat délután bejelentette, felmenti a munkavégzés alól vezetőedzőjét, Milos Kruscsicsot. A tréner távozásáról a csapat sportigazgatója, Révész Attila beszélt a piros-fehérek honlapján.

„Továbbra is azt valljuk, hogy remek embert sikerült megismernünk a személyében, az együttműködésünk nem is emiatt szakadt meg” – jelentette ki a klub honlapján Révész Attila.

Megosztotta, a legnagyobb probléma, hogy Kruscsics vezetésével nem tudnak az akadémia fejlődésére koncentrálni.

„Ő érthető módon a pillanatnyi eredményességet tartja fontosnak. Nekünk a középtávon meghatározott céljainkat kell szem előtt tartani, még úgy is, hogy adott esetben a pillanatnyi eredményességünk sérül, de ahogy korábban is jeleztem, célunk a fenntarthatóság megvalósítása, elérése, semmint pedig kisajtolni, kipréselni a legtöbbet ebből az idényből, ami akár veszélyeztetné a később fenntartható, stabilabb klub létét. Koncepcióban kell gondolkodni, ezért fontos, hogy szorosabb együttműködés legyen az első csapat és az akadémia között, beleértve a játékosokat és az edzőket is, ilyen módon is szeretnénk felgyorsítani a gyerekek felnőtté válását, integrálását a felnőttfutballba. Zárójelben teszem hozzá, a jelenlegi lehetőségeink csak rövid távon teszik lehetővé az élvonalbeli szereplést, ezért határoztunk meg másfajta célokat.”

Révész ennek ellenére nem zárja ki, hogy a jövőben még keresztezik egymást a szerb szakvezetővel az útjaik.

„Ha a későbbiek során ez a helyzet stabilizálódik, akkor nem zártuk ki annak a lehetőségét, hogy még együtt dolgozzunk Milos Kruscsiccsal, addig is segíteni fogjuk egymást akár információcserében, akár szakmai tanácsadás keretén belül is.”

A sportigazgató természetesen Kruscsics utódjáról, Gerliczki Mátéról is említést tett.

„Az NB I-ben még nem annyira gyakorlott, de már ott is dolgozott asszisztensedzőként, és bízom benne, hogy nemcsak játékosokat, hanem újabb edzőt is ki tudunk nevelni, ahogy az Erős Gábor esetében is megtörtént. Gerliczki Máté megkapta a felkérést, hogy felkészítse a csapatot a Debrecen elleni hétfői mérkőzésre, utána döntjük el, hogy meghosszabbítjuk-e a szabályok adta hatvan napra a megbízatását– osztotta meg Révész.

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
7 órája

Csak döntetlent játszott Kisvárdán, de feljutott és történelmet írt a Kazincbarcika!

Labdarúgó NB II
7 órája

„Elvártuk volna a játékosunktól, hogy személyesen közölje velünk a döntését” – közleményt adott ki a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.05.23. 18:11

A Békéscsaba kivásárolhatja szerződéséből a kisvárdai csatárt

Labdarúgó NB II
2025.05.21. 08:51

Révész Attila a Kisvárdánál betöltött kettős feladatköréről: mentálisan nagyon el szoktam fáradni

Labdarúgó NB II
2025.05.19. 17:57

Révész Attila a Kisvárda jelenlegi játékoskeretéről: nagyon sokan nem fognak maradni

Labdarúgó NB II
2025.05.19. 08:11

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55

A bajnok Kisvárda elleni háromgólos győzelemmel búcsúzott közönségétől a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:50
Ezek is érdekelhetik