Fehérvár: kupagyőztes balhátvéd a kiszemeltek között – NS-infó

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.08.31. 11:12
null
Gergényi Bence (jobbra) szerepel a Fehérvár FC kiszemeltjei között (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Fehérvár FC kiszemeltjei között szerepel a Zalaegerszeg balhátvédje, Gergényi Bence.

Klub közeli forrásból úgy tudjuk, a Fehérvár bejelentkezett a ZTE-vel tavasszal Magyar Kupát nyerő balhátvédért, Gergényi Bencéért, akit 2025-ig köt a szerződése Zalaegerszegre, így egyelőre kérdéses, meg tudnak-e egyezni a klubok az átigazolásról. Érdekesség, hogy a zalaiak éppen a napokban szerződtettek egy balhátvédet, a szabadon igazolható, legutóbb Diósgyőrben futballozó Medgyes Sinant.

Gergényi érkezése attól is függhet, hogy marad-e Fehérváron Zeke Márió. A 22 éves, szintén balhátvéd a nyáron visszatért Kecskemétről, ahol kölcsönben szerepelt, az első három meccsen kezdett, a legutóbbi két bajnokin azonban nem játszott és a hírek szerint elképzelhető, hogy még a nyáron végleg távozik.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Franck Bambock (francia, Grenoble Foot – Franciaország), Berki Marcell (Red Bull Salzburg – Ausztria), Kalmár Zsolt (DAC 1904 – Szlovákia), Spandler Csaba (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Mamoudou Karamoko
(francia, FC Köbenhavn – Dánia), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők: Kovács Bence (Kazincbarcika), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Gergényi Bence (Zalaegerszeg), Kecskés Ákos (Linzer ASK – Ausztria)
Távozók: Alef (Alef dos Santos Saldanha, brazil, Sao Bernardo – Brazília, szabadon igazolható), Claudiu Bumba (román-magyar, ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), ifj. Dárdai Pál (magyar-német, Hertha BSC – Németország). Marcel Heister (német-horvát, Ludogorec Razgrad – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Lyes Houri (francia, Universitatea Craiova – Románia, szabadon igazolhatóként), Kojnok Zsolt (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Kovácsik Ádám (győri kölcsön után Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Jevhen Makarenko (ukrán, Ordabaszi FK – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Loic Nego (francia-magyar, Le Havre AC – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Artem Sabanov (ukrán, FK Polisszja Zsitomir – Ukrajna, szabadon igazolhatóként), Stopira (Ianique dos Santos Tavares, zöld-foki-szigeteki-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Babos Bence (FC Ajka), Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönből visszatér klubjához: Peter Pokorny (szlovák, Real Sociedad – Spanyolország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk
: Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Konyaspor – Törökország), Nikola Szerafimov (északmacedón), Zeke Márió

 

Legfrissebb hírek

Fellélegezhetnek Újpesten, a Puskás Akadémia sikerével matematikailag is benn maradtak a lila-fehérek

Labdarúgó NB I
2 órája

Tovább menetel az ETO, egyre nehezebb helyzetben a Fehérvár

Labdarúgó NB I
21 órája

Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:55

Ebben a mutatóban az FTC csatára Harry Kane-t is megelőzi

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 16:17

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Böde és Ötvös lecsapott, a Paks kevés energiabefektetéssel is nyert a Fehérvár otthonában

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 20:20

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23

Ferencváros: két országban is téma a válogatott középpályás távozása

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 09:17
Ezek is érdekelhetik