Női BL: Gyulafehérváron játszik a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2023.07.25. 19:00
Gyulafehérváron (Alba Iulia) játszik a Ferencváros a női labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező bajnoki ágának első fordulójában.

Az már a június 30-án megtartott sorsoláson kiderült, hogy az FTC az izraeli FC Kirjat Gat ellen játssza az első meccsét szeptember 6-án, és az európai szövetség honlapjáról immár azt is tudni lehet, hogy a román Universitatea Olimpia Cluj nem Kolozsváron, hanem Gyulafehérváron rendezi az 1. csoport mérkőzéseit.

Az izraeli együttes elleni találkozó magyar idő szerint reggel 10 órakor kezdődik. Három nappal később a házigazda román csapat vagy a szlovák Spartak Myjava lesz a Ferencváros ellenfele. A harmadik helyért 10, a továbbjutást jelentő első helyért pedig 15 órakor játszanak az együttesek szeptember 9-én.

A női BL-selejtezőben két fordulót rendeznek.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
19 órája

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
2025.08.21. 17:30

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57
Ezek is érdekelhetik