NB I: Szappanos Péter Pakson folytatja – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.08. 15:16
null
Szappanos Péter három évre írt alá Pakson (Fotó: Paksi FC)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy három évre szóló szerződést kötött a másodosztályba kieső Budapest Honvédtól távozó magyar válogatott kerettag kapussal, Szappanos Péterrel.

 

A 30 éves kapus Jászberényben kezdte karrierjét, majd az FTC után megfordult a Dunaharaszti, a Tatabánya és a Zalaegerszeg csapatainál. Utóbbi klubnál négy évet töltött, mielőtt Mezőkövesdre igazolt 2018 nyarán. A matyóföldieket három idényen keresztül erősítette, majd a Budapest Honvédhoz igazolt, ahonnan meghívást kapott Marco Rossi keretébe is.

Szappanos iránt télen a Fehérvár FC élénken érdeklődött, majd a fővárosi piros-feketék nem engedték el, s a harmadosztályú második csapatnál készült, s csak április közepén tért vissza az élvonalbeli kerethez.

„Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam a csapathoz. Szintem régóta minden játékos pozitívan szemléli a Paks példaértékű filozófiáját, munkáját. A tavalyi évadban is egy kis szerencsével meglehetett volna a dobogó. Az ügyvezető úrral egyeztetve, idén is hasonló célokkal vágunk neki a szezonnak. Egyénilég is szeretnék minél többet hozzátenni ahhoz, hogy minél előrébb végezzen a klub” – így a papírok szignózását követően a válogatott kapus honlapunknak, aki már százharminckilenc NBI-es meccset jegyez.

Szappanos Péterrel három évre szóló szerződést kötött a Paksi FC, s ő a tolnaiak nyolcadik nyári igazolása.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Beke Péter (Budafoki MTE), Földi Dominik (UD La Cruz – Spanyolország), Hegedűs János (Vasas FC), Kovács Krisztián (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Mezei Szabolcs (MTK Budapest), Silye Erik (Vasas FC), Szappanos Péter (Budapest Honvéd) Temesvári Attila (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatér:
Szabó Bálint (Antalyaspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bogdán Ádám (Ferencváros, szabadon igazolható), Dombó Dávid (Vasas FC, szabadon igazolható), Gróf Dávid (Levadiakosz – Görögország), Szappanos Péter (Bp. Honvéd)
Távozók: Haris Attila (Szeged-Csanád GA), Kádár Tamás (MTK Budapest), Kesztyűs Barna (Nyíregyháza Spartacus), Kovács Nikolasz (Budapest Honvéd),Lorentz Márton(Budafoki MTE), Nagy Gergely(PASZ Lamia 1964 – Görögország), Rácz Gergő (MTK Budapest, kölcsön után végleg), Sajbán Máté (Zalaegerszegi TE FC), Varga Barnabás (Ferencváros)
Kölcsönbe távozók: Borsos Vilmos (Budaörs), Nagy Richárd (BFC Siófok), Nyári Patrik (Szeged-Csanád GA), Szekszárdi Milán (Kazincbarcika), Tamás Olivér(Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Balázs József (MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kinyik Ákos (Bp. Honvéd)

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
10 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
17 órája

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
19 órája

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49
Ezek is érdekelhetik