NB I: Belgiumban folytathatja a Kecskemétről távozó támadó – NS-infó

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.07.31. 11:18
null
Horváth Krisztofer februárban az FTC ellen szerezte az első NB I-es gólját, Szabó István, a KTE vezetőedzője az új idényben is számítana rá, de úgy tűnik, nem tudják megtartani a támadót a kecskemétiek (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport klub közeli értesülései szerint belga másodosztályú csapattal egyeztet az olasz Torino a legutóbb Kecskemétre kölcsönadott Horváth Krisztofer jövőjéről.

 

 

A 21 éves Horváth Krisztofer az előző idényt kölcsönben az NB I-ben töltötte, előbb Debrecenben, majd Kecskeméten, 22 meccsen hat gólt szerzett (mindegyiket a KTE-ben). A Kecskeméti TE a jól sikerült tavaszi szezon után szerette volna ismét kölcsönvenni a támadót olasz klubjától, a Torinótól, ám az olaszok elsősorban eladásban gondolkodtak, így megszakadtak az egyeztetések.

A Nemzeti Sport olasz, klub közeli forrásból úgy értesült, hogy időközben egy belga másodosztályú csapat is bejelentkezett a támadóért, és elképzelhető, hogy Horváth a napokban Belgiumba utazik, hogy tárgyaljon a kérővel. Azt egyelőre nem tudni, melyik klubról van szó, az viszont valószínűsíthető, hogy Belgiumba is kölcsönbe kerülne, mert vételi ajánlatot a hírek szerint nem kapott a Torino az U21-es válogatott játékosért.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:
Artner Dávid (Mosonmagyaróvár), Fadgyas Tamás (ETO FC Győr), Katona Levente (Pécsi MFC), Kiss Bence (ETO FC Győr), Kovács Kolos (Ceglédi VSE), Matheus Izidorio Leoni(brazil-olasz, Kisvárda, szabadon igazolhatóként),Pálinkás Gergő (Kazincbarcika), Szűcs Kornél (Diósgyőri VTK), Varga Bence (MTK Budapest, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Iyinbor Patrick Osagie (Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Vasas FC), Nagy Olivér (Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Soroksár SC), Szendrei Ákos (FK DAC 1904 – Szlovákia, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Buna Gábor (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként),Gréczi Márton (Hódmezővásárhelyi FC), Hadaró Valentin (Pécsi MFC),Danilo Pejovics (szerb-magyar, Pécsi MFC, kölcsön után végleg),Mihajlo Rjasko (ukrán-magyar, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország, onnan Belgium?), Katona Bálint (Ferencváros), Katona Máté (Ferencváros, onnan Soroksár SC), Varga Ádám (Ferencváros), Zeke Márió (Fehérvár FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik