NB I: Álmodom a gólkirályi címről – Beke Péter

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.07.09. 10:39
null
Beke Péter (zöldben) reméli, hogy jó játékkal és persze gólokkal járul majd hozzá a paksi csapat eredményességéhez (Fotó: Árvai Károly)
A Budafok 3–1-re győzött Pakson szombaton. A pályán ott volt az NB II-es csapatból a tolnaiakhoz igazoló Beke Péter, vele beszélgettünk.

– Ismerős ellenfél...
– Igen, jó volt találkozni a budafokiakkal – mondta lapunknak Beke Péter, a ­Paksi FC 22 éves támadója, aki éppen a fővárosi klubtól érkezett a tolnaiakhoz. Az osztályváltás magyarázataképpen elég megemlíteni, hogy az előző NB II-es idényben 31 bajnokin 15, öt Magyar Kupa-meccsen pedig hat gólt szerzett budafoki mezben. – Már a találkozó előtt pacsiztunk, néhány szót váltottunk, aztán a lefújást követően siettem a zuhanyzással, hogy a parkolóban még elérjem a srácokat. Ott volt időnk kicsit beszélgetni, míg el nem indultak haza.

– Ezek szerint jól érezte magát a Promontor utcában.
– Nagyon! Előtte a zalaegerszegi fél év nem jött be, megtört egy kicsit, 2022 tavasza a beilleszkedéssel telt, de a nyári felkészülés után már minden rendben volt. Szerettem ott futballozni, bíztak bennem, én is mindent megtettem a sikerért, magától értetődik, hogy figyelem őket, szurkolok nekik a következő idényben is.

– Milyen volt az edzőmérkőzés?
– A Budafoknak jó, nekünk nem annyira. Többek között Balogh Balázs, Windecker József, Szélpál Norbert is hiányzott sérülés miatt, amúgy is fáradtak vagyunk, vereség lett a vége, de ilyenkor a meccsterhelés a lényeg, az eredmény talán kevésbé fontos. Az biztos, hogy magammal sem vagyok elégedett.

– Nocsak, miért nem?
– Egymás után két edzőmérkőzés is lement úgy, hogy nem rúgtam gólt, csatárként ez nagyon idegesítő. A Siófok ellen volt lehetőségem, a Budafok ellen nem is kerültem helyzetbe, de Bognár György vezetőedző megnyugtatott, most ezt az időszakot éljük, dolgozunk, hiányzik a frissesség, de majd megszületik az első gól, az megváltoztat mindent, követi a többi. Azt is tudom, idő kell, amúgy az ember hozzászokik, hozzáedződik a gyorsabb ritmushoz, és nem is siettet senki – csak én magamat. Türelmetlen vagyok, szeretnék már olyan állapotban és szinten lenni, hogy erőssége legyek egy első osztályú csapatnak.

– A Paks csatárai meghatározó szerepet töltöttek be az élvonalban. Böde Dániel a Ferencváros előtt és után játszott, játszik itt, Hahn János, Ádám Martin, Varga Barnabás gólkirály lett paksi dresszben, mindannyian bekerültek a válogatott keretbe, így megkülönböztetett figyelem övezi, ki a csapat centere.
– Érzem is ezt a nyomást, de egy csatáron legyen is teher. Engem nem stresszel, sokkal inkább feldob, ha tőlem várják a gólokat. Nyilván tudom, kik szerepeltek előttem, azt is, milyen eredményesen, és álmodom arról, hogy egyszer én is gólkirály leszek, de egyfelől még arrébb van, másrészt sokat kell dolgoznom érte. Előbb kerüljek be a kezdőcsapatba, nyújtsak olyan teljesítményt, hogy ragadjak meg ott, aztán a folytatást meglátjuk, talán már július 28-án.

– Pontosan tudja a dátumot!
– Még szép! Néhány napja volt a sorsolás, mi kezdjük a bajnokságot az MTK vendégeként. A dátum megvan, mégsem erre figyelünk – még. Előttünk áll a szlovéniai edzőtábor, három felkészülési mérkőzés, azok is mind fontosak, és azt követően összpontosítunk az NB I rajtjára.

– Hogy érzi magát a paksi öltözőben?
– Otthonosan. Az első nap Haraszti Zsolt ügyvezető körbevitt, mindenkinek bemutatott, kedvesen, szeretettel fogadtak. Normális, hogy az új játékosokkal megvan a közös téma, Silye Erikkel, Hegedűs Jánossal, Mezei Szabolccsal ugyanabban a cipőben járunk, de a többiek is nagyon segítőkészek, Skribek Alennal csapattársak voltuk az ifiben, jóban vagyunk, ez is fontos ilyenkor. Az első percben sem éreztem magam idegennek itt, és azóta csak javult a helyzet.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Paksi FC–Budafoki MTE (NB II) 1–3
Gólszerzők:
Kovács K. 13., ill. Kovács D. 7., Vasvári 80., Pintér 83.
Paks: Simon – Vas, Temesvári, Kinyik – Hegedűs – Mezei, Szabó, Debreceni, Kovács Krisztián – Böde, Hahn.
Budafok:
Gundel-Takács – Bíró, Horgosi, Lorentz, Kalmár – Csonka, Németh, Oláh – Horváth, Kovács Dávid, Merényi.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Beke Péter (Budafoki MTE), Földi Dominik (UD La Cruz – Spanyolország), Hegedűs János (Vasas FC), Kovács Krisztián (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Mezei Szabolcs (MTK Budapest), Silye Erik (Vasas FC), Szappanos Péter (Budapest Honvéd) Temesvári Attila (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatér:
Szabó Bálint (Antalyaspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bogdán Ádám (Ferencváros, szabadon igazolható), Dombó Dávid (Vasas FC, szabadon igazolható), Gróf Dávid (Levadiakosz – Görögország), Szappanos Péter (Bp. Honvéd)
Távozók: Haris Attila (Szeged-Csanád GA), Kádár Tamás (MTK Budapest), Kesztyűs Barna (Nyíregyháza Spartacus), Kovács Nikolasz (Budapest Honvéd),Lorentz Márton(Budafoki MTE), Nagy Gergely(PASZ Lamia 1964 – Görögország), Rácz Gergő (MTK Budapest, kölcsön után végleg), Sajbán Máté (Zalaegerszegi TE FC), Varga Barnabás (Ferencváros)
Kölcsönbe távozók: Borsos Vilmos (Budaörs), Nagy Richárd (BFC Siófok), Nyári Patrik (Szeged-Csanád GA), Szekszárdi Milán (Kazincbarcika), Tamás Olivér(Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Balázs József (MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kinyik Ákos (Bp. Honvéd)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik