NB I: a Kecskemét végleg megszerezte Varga Bence játékjogát – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 15:39
null
Varga Bence (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Kecskeméti TE a hivatalos honlapján jelentette be, hogy végleg megszerezte a 192 centiméteres kapus, Varga Bence játékjogát.

A lila-fehér együttes közleményéből kiderül, hogy Varga 2021 óta az MTK kölcsönjátékosaként szerepelt Szabó István csapatában, s miután a kölcsönszerződés lejártával visszatért anyaegyesületéhez, a KTE megvásárolta játékjogát az élvonalba visszajutó fővárosi csapattól.

A 27 éves labdarúgó a mögöttünk hagyott idényben 25 tétmérkőzésen lépett pályára a bajnoki ezüstéremig jutó alakulatban.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:
Artner Dávid (Mosonmagyaróvár), Fadgyas Tamás (ETO FC Győr), Katona Levente (Pécsi MFC), Kiss Bence (ETO FC Győr), Kovács Kolos (Ceglédi VSE), Matheus Izidorio Leoni(brazil-olasz, Kisvárda, szabadon igazolhatóként),Pálinkás Gergő (Kazincbarcika), Szűcs Kornél (Diósgyőri VTK), Varga Bence (MTK Budapest, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Szendrei Ákos (FK DAC 1904 – Szlovákia, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Iyinbor Patrick (Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Vasas), Nagy Olivér (Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Soroksár SC),
Távozók: Buna Gábor (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Hadaró Valentin (Pécsi MFC), Mihajlo Rjasko (ukrán-magyar, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország)?, Katona Bálint (Ferencváros), Katona Máté (Ferencváros), Varga Ádám (Ferencváros), Zeke Márió (Fehérvár FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Pejovics Danilo (szerbiai, Pécsi MFC – kölcsön után végleg?)

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Nemanja Antonov
(szerb, Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Bobál Dávid (Mezőkövesd Zsóry FC, kölcsön után végleg), Demjén Patrik (Zalaegerszegi TE FC), Hej Viktor (ukrán-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Kádár Tamás (Paksi FC), Kovács Patrik (RB Salzburg – Ausztria), Rácz Gergő (Paksi FC, kölcsön után végleg), Végh Bence (Mosonmagyaróvári TE)
Kölcsönbe érkezők: Molnár Rajmund (Szombathelyi Haladás)
Kölcsönből visszatérők: Balázs József (Paksi FC), Biben Barnabás (Tiszakécskei FC), Kosznovszky Márk (Kozármisleny), Várkonyi Bence (Kozármisleny)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Lehoczky Roland (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Mezei Szabolcs (Paksi FC), Palincsár Martin (Szeged-Csanád GA), Poór Patrik, Somodi Bence (Csákvár, szabadon igazolhatóként), Szépe János (ETO FC Győr), Varga Bence (Kecskeméti TE, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Futács Márkó
(Bp. Honvéd),

 

Legfrissebb hírek

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák hosszabbít Debrecenben

Labdarúgó NB I
5 órája

Kosznovszkyért emelték a tétet az angolok, de egy La Liga-csapat is beszállhat a licitbe

Labdarúgó NB I
7 órája

Újpest–DVTK meccsel kezdődik az NB I új idénye – megvan az első két forduló programja

Labdarúgó NB I
8 órája

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
10 órája

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
11 órája

Rutinos kapust igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:03

Egyidényes gólgyáros a lilák új csatára, Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:17

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 21:42
Ezek is érdekelhetik