Honvéd: Kálnoki-Kis szerint becsületbeli ügy a visszajutás

Vágólapra másolva!
2023.07.13. 09:11
null
Becsületbeli ügy a visszajutás (Fotó: Török Attila)
Kálnoki-Kis Dávid, a kispestiek régi-új védője beszélt nagy tervről, ismerős társakról, valamint a feljutási esély is szóba került.

VISSZATÉRT A HONVÉDBA a Magyar Kupa-címvédő ZTE FC-től távozó Kálnoki-Kis Dávid, aki előzőleg 2018 szeptembere és 2020 decembere között futballozott már Kispesten.

„Több klubtól megkerestek idehaza, sőt külföldről is, de egyedül a Honvéd esetében éreztem azt, hogy rám van szükségük, s ez rendkívül jólesett – mondta lapunknak a kispestiek 31 esztendős belső védője, aki kedden két évre írt alá. – A klubtól már három hete hívtak, sokat beszélgettem a vezetőkkel és Pinezits Máté vezetőedzővel, csupa pozitív benyomást szereztem. A Honvédnak az NB I-ben a helye, és nem csak üres szólam, hogy minden ember azért tesz a Honvédnál, hogy eredményesek legyünk, visszajussunk az élvonalba. Persze fontos, hogy a játékos próbáljon meg mindig a lehető legmagasabb szinten futballozni: kaptam ajánlatot a Zetétől, maradhattam volna, de én döntöttem a váltás mellett. Kivárhattam volna, mert biztosan »beesett« volna valamilyen kedvező ajánlat, azonban eddig valamennyi klubváltásomnál az a cél lebegett a szemem előtt, hogy olyan patinás együttesben játszhassak, amelyben nagy tervet szőnek, s ebben szerepet szánnak nekem – ez illik a Honvédra. Ráadásul a korábban itt eltöltött két év hiányérzetet hagyott bennem: 2020 őszén sajnos már nem számoltak velem az első csapatnál, így azért, hogy edzésben, játékban maradjak, megdolgozzak a pénzemért, kértem, legalább az NB III-ban szerepelhessek. Így viszont most elmondhatom, szinte mindenkivel játszottam már együtt: akkor, abban a csapatban futballozott többek között Kerezsi Zalán, Kocsis Dominik, Benczenleitner Barna, Keresztes Noel, Eördögh András vagy éppen Szabó Alex. Nekem is be kell állnom a rutinos Ivan Lovric és Tomás Tujvel mögé a sorba, és példát kell mutatnom a fiataloknak, csakúgy, mint a nyáron érkező Adorján Krisztiánnak. Óriási erő van ebben a csapatban, rendkívül motivált vagyok, az NB I-be visszajutást becsületbeli ügyként kezelem.”

Bár az átigazolási időszak szeptember 6-ig tart, a bajnokság július 30-án kezdődik, a Honvéd az első fordulóban Csákvárra megy.

„A Vasas kimagaslik a mezőnyből, legalábbis a nevek alapján mindenképpen. Ez persze még semmit sem jelent, de úgy érzem, az angyalföldiek erősek lesznek. Az ETO is fel akar jutni, a Gyirmótot sohasem lehet leírni, s ugye minden idényben akad meglepetéscsapat. A Honvéd ereje az egységben, a saját nevelésű fiatalokban lehet, no meg abban, hogy gyönyörű stadionban, fantasztikus szurkolótábor előtt futballozhatunk. Szerdán a Kecskemét elleni két felkészülési meccsen még nem játszottam, Lázár Zsolt sporttudományos vezetővel tréningeztem, de csütörtökön már a társakkal edzek.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd (NB II)–Kecskeméti TE 0–2

Honvéd: Tujvel (Gyetván, a szünetben) – Nagy Z., Nyitrai, Pekár (Kaczvinszki, 21.; Horváth M., 61.), Pintér M., Bartha, Keresztes, Haragos, Puhtjejev, Tarcson (Kulbacsuk, 76.), Németh B. (Fábiánkovits, 76.). Vezetőedző: Pinezits Máté
Kecskemét:
Kersák – Nagy O., Vágó, Ilyinbor, Grünvald, Katona, Bodor (Kovács P., 68.), Meszhi, Artner (Györgye, a szünetben), Kovács K., Szendrei. Vezetőedző: Szabó István
G: Kovács K., Meszhi

Budapest Honvéd (NB II)–Kecskeméti TE 0–2
KTE: Varga B. – Májer, Szűcs K., Belényesi, Szalai, Leoni – Nikitscher, Kiss B., Banó-Szabó, Szuhodovszki – Pálinkás
G: Májer, Banó-Szabó

Legfrissebb hírek

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
15 órája

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Pintér Attila a játékvezetésről: Mi nem kaptuk meg azt, amit megkapott a többi csapat

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 21:45

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Döntetlen Angyalföldön, a Honvéd a másodosztályban tartotta a Vasast!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:37

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55

A bajnok Kisvárda elleni háromgólos győzelemmel búcsúzott közönségétől a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:50

Férfi kosár NB I: hosszabbított a Honvéd vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.14. 09:27
Ezek is érdekelhetik