FTC: Nem dolgozunk tovább Csercseszovval – Kubatov

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.07.19. 21:25
null
Csercseszov búcsúzik (Fotó: Török Attila)
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a Facebook-oldalán megjelent poszt szerint a továbbiakban nem számít Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző munkájára a Ferencvárosnál.

Máris megvan az első áldozata a Ferencváros Bajnokok Ligájából való búcsújának. A feröeri KÍ elleni háromgólos hazai vereség után Sztanyiszlav Csercseszov számára véget ért a vezetőedzői munka – ez derül ki az elnök, Kubatov Gábor Facebook-posztjából.

Kubatov Gábor posztja:

„A Sztanyiszlav Csercseszovval történő személyes megbeszélésem eredménye, hogy nem dolgozunk tovább együtt.”

Csercseszovot 2021. december 20-án jelentették be a Ferencváros vezetőedzőjeként. A 2021–2022-es és a 2022–2023-as évadban is bajnoki címet szerzett a csapattal. 2022-ben a Magyar Kupát is elhódította.

A 2022–2023-as Bajnokok Ligájában a selejtező harmadik köréig jutott, itt az azeri Qarabag búcsúztatta csapatát. Amely az El rájátszásában a Shamrock Rovers kiejtésével bejutott a csoportkörbe, ahol nagy bravúrral a H jelű négyes élén végzett. A nyolcaddöntőben a Bayer Leverkusen 4–0-s összesítéssel jobbnak bizonyult a Fradinál.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
FERENCVÁROS–KÍ (feröeri) 0–3 (0–3)
Budapest,
Groupama Aréna, 18 187 néző. Vezette: Smajc (szlovén)
FTC: Dibusz – Botka, S. Mmaee,Knoester, Civic (Marquinhos, 75.) – Baráth (Ben Romdan, a szünetben), Gojak (Makreckis, a szünetben) – Abu Fani, Zachariassen (Lisztes, 57.), A. Traoré (Owusu, 57.) – Varga B. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
KÍ: J. Johansson – B. Petersen, Faerö, Forren – R. Joensen (Patrick Da Silva, 75.), Andreasen, D. Pavlovics (Hansson, a szünetben),Danielsen – Frederiksberg (Mikkelsen, 56.), Kassi (Gussias, 73.), Kronberg (Latif, 90+4.). Vezetőedző: Magne Hoseth
Gólszerző: Frederiksberg (8., 32. – az elsőt 11-esből), Kassi (45+3.)
Továbbjutott: a , 3–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
5 órája

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
9 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
10 órája

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
22 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Osztrák hokiliga: november 14-én találkozik először a két magyar csapat

Jégkorong
2025.07.24. 16:26

Cristian Ramírez távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54
Ezek is érdekelhetik