FTC: Megint hívtak Szaúd-Arábiából, de elmondtam, amit mindig – Csercseszov

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.07.05. 13:06
null
Csercseszov egy interjúban elmondta, megvannak a céljai a Ferencvárosban (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov a legolvasottabb orosz sportnapilapnak, a Szport-Ekszpressznek adott interjút, amelyet az ulloi129.hu is szemlézett. Kezdésként a Zenit 46-szoros orosz válogatott középpályásáról, a július 2. óta szabadon igazolható Daler Kuzjajevről beszélt, akinek az értékét a Transfermarkt 10 millió euróra becsüli.

„Beszéltünk Dalerrel. A vakáció után megkerestük és ismertettük vele a Ferencváros ajánlatát – mondta Sztanyiszlav Csercseszov, majd hozzátette, hogy a játékossal szóban abban állapodtak meg, hogy amennyiben az FTC-t választja, a második edzőtáborba már elmegy a csapattal, viszont ez nem történt meg. – A helyzet máshogy alakult, de türelmesek vagyunk, megértőek. Azonban a futball kegyetlen: addig kell cselekedni, amíg él az ajánlat. Örülnénk, ha jönne.”

Az Ferencváros vezetőedzője elmondta, hogy Kuzjajev – aki ki szeretné magát próbálni az európai topligákban – számára a zöld-fehérek jó ugródeszkát jelenthetnének.

„Vasárnap megint hívtak Szaúd-Arábiából, de elmondtam, amit mindig: a Ferencváros vezetőedzője vagyok, és megvannak a céljaink” – jelentette ki az oszét szakember. Aztán az új játékosokról kérdezték őt.

„A kinevezésem után az első kérdésem az volt, hogy hol vannak a magyarok. Akkor ketten voltak, most tízen. Tesszük a dolgunkat, a srácok fejlődnek – árulta el az 59 éves tréner. – Követem a bajnokságot, és felhívtam a vezetés figyelmét Varga Barnabásra, aki a Paksban gólkirály lett. Alá is írt. Aztán szerződtettünk egy védekező középpályást Izraelből, Mohammed Abu Fanit, aki ismerkedik még a csapattal. Az edzőmeccseken teszteljük őket, de majd a tétmérkőzéseken derül ki minden, elsősorban a Bajnokok Ligája selejtezőjében és, ha Isten is úgy akarja, akkor utána a csoportkörben.”

Csercseszov figyelmét semmi sem kerüli el.

„Öt magyar válogatottunk van, Dibusz Dénes, Botka Endre, a csatár Varga Barnabás és Baráth Péter, valamint az U21-es nemzeti csapatból Lisztes Krisztián. Tudom követni a fiatalok munkáját, mert mindenki ugyanott készül, a Népligetben. Majdnem mindenkit, aki elmúlt tizenöt éves, névről ismerek. Fontos, hogy tudjam, mi folyik körülöttünk. És a fiúknak is fontos, hogy a vezetőedző figyeli őket. És amikor egy tizenhét éves srác kijön az utánpótlásból, gólokat lő és megnyeri az aranyérmet nekünk, az azt mutatja, hogy jó irányba haladnak a dolgok.”

Mint megírtuk, múlt pénteken rosszulléte miatt nem irányíthatta a Ferencvárost a Red Bull Salzburg elleni felkészülési mérkőzésen, de vasárnap már a csapattal és a szakmai stábbal reggelizett, és ő vezényelte az edzést is.

„Mentem volna a stadionba, de az orvos bezárt a szobámba! Így nem láttam élőben a meccset, csak a felvételt. Itt az jött elő, amiről folyton beszélünk: egy BL-szintű csapat ellen mire felvettük volna a tempót, máris kaptunk két gólt az első tíz percben. Amikor már felvettük a ritmust, szépítettünk, talán több gólt is szerezhettünk volna. Most visszatérünk Budapestre és elkezdjük a feröeri ellenfél elleni specifikus felkészülést. Tudom, hogy az utolsó tizenhat bajnokijukat megnyerték. Át kell gondolnunk a logisztikát is, hogy mikor repülünk oda. Sok kis kérdést kell még megválaszolnunk” – zárta gondolatait az edző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik