Fehérvár: Simek Péter a klub új utánpótlás-sportigazgatója

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.07.09. 18:38
null
Simek Péter szerint az elsődleges cél a minél több fiatal magyar játékos beépítése (Fotó: fehervarfc.hu)
Korábban beszámoltunk arról, hogy nyolc év után távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC utánpótlás-sportigazgatója, Kenyeres Imre. A székesfehérváriak Simek Pétert, a magyar válogatott korábbi szélsőjét nevezték ki a helyére, aki 2018 óta dolgozik a klub utánpótlásában.

 

„A személyi változásokon kívültalán a legjelentősebb,hogy több klubhoz hasonlóan a következő idényben mi sem indítunk U19-es csapatot a bajnokságban” – mondta Simek Péter, a Fehérvár FC új utánpótlás-sportigazgatója a klub honlapjának.

A 43 éves szakember Kenyeres Imre helyét vette át székesfehérváriak utánpótlásának az élén. Elmondta, hogy az U19-es csapat hiányában az U17-es korosztályból kiöregedő játékosok közvetlenül az NB III-as együtteshez kerülnek, így változtatni kellett a Fehérvár második csapatának keretén.

„A jövőben minél több fiatal magyar játékos beépítése lesz az elsődleges cél itt a Vidinél, ennek pedig az lesz a hozadéka, hogy egyre több saját nevelésű fiatal előtt nyílik meg az út az első csapat felé. Éppen emiatt nagyon fontos az, hogy továbbra is magas minőségű munka jellemezze az utánpótlásunkat.”

Simek azt is elárulta, hogy Andorka Péter lesz a női NB I-es csapat edzője, a munkáját szakágvezetőként a korábbi tréner, a női U17-es válogatott jelenlegi szövetségi edzője, Gajdóczi Tibor segíti.

Legfrissebb hírek

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Felkészülés: háromgólos ETO FC-győzelem a Komárom ellen, nyert a Fehérvár és a Paks is

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 15:12

Helyzetek és gól nélkül – ikszelt egymással a Fehérvár és a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 14:25

Bohdan Melnik a harcosabb játékstílus híve

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 10:00

NB I: négy vereséget követően Győrben törné meg pocsék sorozatát a két és fél év után újra utolsó Loki

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 06:35

Bejelentette visszavonulását a Fehérvártól távozott védő

Labdarúgó NB I
2025.03.08. 10:07

Gera Zoltán: Kaptunk két hihetetlen gólt

Labdarúgó NB I
2025.03.08. 08:06

Csak a sárga lapok szoríthatják ki a kezdőből Belényesi Csabát

Labdarúgó NB I
2025.03.07. 11:00
Ezek is érdekelhetik