DVSC: „Egyértelmű volt, hogy maradok” – mondta két napja Sós, most mégis távozott

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.05. 13:43
Hivatalossá vált, amit saját értesüléseinkre hivatkozva szerda délelőtt előre jeleztünk: a szerb Szuperligában szereplő Topolyai SC szerződteti a Debreceni VSC 29 éves szélsőjét, Sós Bencét.

A Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában érdekelt, tehát legrosszabb esetben is Európa-liga-csoportkörös Topolya szerda délután jelentette be Sós Bence érkezését. Mindez azért érdekes, mert Sóssal épp szombaton hosszabbított a Debreceni VSC, s hétfőn még arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy egyértelmű volt a maradása: „Ez nem is volt kérdés, boldog vagyok, hogy hosszabbítottunk” – fogalmazott.

A támadó a 2014–2015-ös idényben a DVSC színeiben mutatkozott be az NB I-ben, azóta játszott a Mezőkövesdben, a Fehérvárban és a Puskás Akadémiában is.

A legutóbbi három idényt újfent Debrecenben töltötte, a csapat színeiben pályafutása során összesen 116 mérkőzésen szerepelt, ezeken az összecsapásokon 19 gólt szerzett és 8 gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:33

Sándor Tamás visszatér Debrecenbe – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:51

Mezei kezdett, a Topolya legyűrte odahaza a Novi Pazart

Minden más foci
2025.09.28. 17:53

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Rendezettre kommunikálva – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.09.25. 23:08

Bárány Donát: Fel akarom hívni Marco Rossi figyelmét

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 07:02

A Debrecen megverte idegenben a Kisvárdát, és a tabella második helyére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 19:39
Ezek is érdekelhetik