NB I: Tiszakécskén készül a KTE védője

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.29. 09:30
null
A KTE védője, Polyák Kristóf Tiszakécskén készül az új idényre (Fotó: kecskemetite.hu)
Kooperációs megállapodást kötött egymással a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE és a másodosztályú Tiszakécskei LC, melynek értelmében a lila-fehérek fiatal középhátvédje, Polyák Kristóf az NB II-es csapatnál készül az új idényre – olvasható a kecskemetite.hu-n.

 

A KTE közölte, hogy a felek közötti megállapodás értelmében az élvonalbeli csapat fiatal játékosai a másodosztályban gyűjthetnek tapasztalatot, de adott esetben az NB I-es és az NB III-as csapatban is pályára léphetnek.

Ennek értelmében a KTE 2004-es születésű belső védője, Polyák Kristóf a Tiszakécskei LC-nél készül, s a két csapat szombati edzőmeccsén is utóbbi csapatot erősíti.

A védő 2023 januárjában igazolt át a Bp. Honvédtól a KTE-hez, a mögöttünk hagyott idényben az NB I-ben két mérkőzésen lépett pályára, míg a harmadosztályban 14 meccsen kapott lehetőséget (ősszel 6-szor a Bp. Honvéd-MFA II-ben, tavasszal 8-szor a KTE II-ben játszott).

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47
Ezek is érdekelhetik