NB I: Kisvárdáról érkező brazil védővel bővült a KTE kerete

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.06.30. 16:05
null
Matheus Leoni már elkezdte a munkát Kecskeméten (Fotó: KTE)
A Kecskemét megegyezett a legutóbb Kisvárdán futballozó Izidorio Matheus Leonival azt követően, hogy szerződése lejárt előző klubjával.

 

A 31 éves bal oldali védő 2021 januárjában érkezett Magyarországra, tagja volt a Kisvárda 2022-ben NB I-es ezüstérmes gárdájának, az Európa-konferencialiga selejtezőkben mind a négy mérkőzésen kezdő volt, s egy gólpasszt is hozzátett a három győzelmet hozó nemzetközi szerepléshez. A szabolcsiak színeiben összesen 85 tétmeccsen lépett pályára, szinte kivétel nélkül kezdőként, ezeken hat gólt és tíz gólpasszt jegyzett.

A magyarul is beszélő, a brazil mellett olasz állampolgársággal is rendelkező játékos csütörtök este érkezett meg Kecskemétre és írta alá szerződését, pénteken pedig már be is kapcsolódott a közös munkába –olvasható a klub honlapján.

„Boldog vagyok, illetve kész a munkára, hogy mindent kiadjak magamból a klubért. Nagyon szép éven van túl a Kecskemét, örülök annak, hogy ennek a csapatnak már én is része lehetek. Szeretném hozzátenni azt a pluszt a játékommal a következő idényben a csapat szerepléséhez, ami szükséges a jó eredményekhez.Volt szerencsém tavaly már az Európa-konferencialigában szerepelni, izgalmas dolog egy más jellegű sorozatban is pályára lépni. Négy meccset játszottunk a Kajrat és a Molde ellen, háromszor nyerni tudtunk egy vereség mellett. Újabb történelmi pillanat lehet ez a Kecskemét életében is. Egyelőre még nem tudjuk kivel találkozunk,, de akárki is legyen az ellenfelünk, koncentráltnak kell lennünk ”– mondta Matheus Leoni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:
Fadgyas Tamás(ETO FC Győr),Katona Levente(Pécsi MFC),Kiss Bence(ETO FC Győr),Pálinkás Gergő(Kazincbarcika),Szűcs Kornél(Diósgyőri VTK), Matheus Leoni (brazil, Kisvárda)
Kölcsönbe érkezők: Szendrei Ákos(FK DAC 1904 – Szlovákia, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Iyinbor Patrick(Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Vasas),Nagy Olivér(Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Soroksár),Varga Bence(MTK Budapest – kölcsön után végleg?)
Távozók: Buna Gábor(ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként),Hadaró Valentin(Pécsi MFC),Mihajlo Rjasko(ukrán-magyar, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához:Horváth Krisztofer(Torino FC – Olaszország)?,Katona Bálint(Ferencváros),Katona Máté(Ferencváros),Varga Ádám(Ferencváros),Zeke Márió(Fehérvár FC)

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Pejovics Danilo(szerbiai, Pécsi MFC – kölcsön után végleg?)

Legfrissebb hírek

Valahol otthon lenni – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

A Kecskemét játszhat az ötödik helyért a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.04.17. 21:29

Pécsi Ármin: A legjobb játékunkra lesz szükség a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.17. 06:41

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 23:24

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:45

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:16

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:33
Ezek is érdekelhetik