NB I: ez a klub hívja Beke Pétert; a Vasas-védővel már megegyeztek – NS-infó

Vágólapra másolva!
2023.06.15. 09:02
null
Beke Péter az új idényben az NB I-ben folytathatja pályafutását (Fotó: Árvai Károly)
Azt már egy hónapja megírtuk, hogy a hazai, nyári átigazolási időszak egyik slágertémája, az NB II-es Budafokban 36 meccsen 21 gólt szerző Beke Péter lehet – információink szerint a csatár egyik kérője a Paksi FC, amely a Ferencvárosba szerződött gólkirály, Varga Barnabás utódját keresi.

 

Beke Péterrel kapcsolatban már májusban arról értesültünk, hogy szinte valamennyi NB I-es klubnál szóba került a neve a nyári kiszemeltek között. A 22 éves csatár menedzsere, Márkus Gyula akkor elmondta, mindenképp szakmai alapon szeretnének döntést hozni, és csak olyan klub jöhet szóba, amelyiknél biztosítva látják a folyamatos fejlődési lehetőséget.

Ennek a kritériumnak tökéletesen megfelelhet a Paksi FC, amely egymás után három idényben is gólkirályt adott az NB I-be és Hahn János, Ádám Martin, idén pedig Varga Barnabás is a paksi jó teljesítményének köszönhetően tudott bemutatkozni a válogatottban. A paksiak jelenleg még keresik a Ferencvárosba szerződő Varga utódját, és információink szerint Beke a tolnaiak egyik kiszemeltje, de még folynak a tárgyalások a felek között. Mint ismeretes, a csatárt 2025-ig szerződés köti Budafokra, így először a klubjával kell megállapodni az átigazolásáról.

A Paksi FC eddig egy játékos, a balhátvéd Silye Erik szerződtetését jelentette be, de információink szerint a Vasastól távozó 26 éves belső védő, Hegedűs János és az NB II-es ETO FC Győr 23 éves jobbhátvédje, Kovács Krisztián is megállapodott már a tolnai klubbal, az átigazolásukat jövő héten jelenthetik be (mindketten szabadon igazolható játékosként szerződnek Paksra).

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők: Silye Erik
(Vasas)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatér:
Szabó Bálint (Antalyaspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Hegedűs János (Vasas, szabadon igazolható), Kovács Krisztián (ETO FC Győr, szabadon igazolható)
Távozók: Kovács Nikolasz (Budapest Honvéd), Rácz Gergő (MTK Budapest, kölcsön után végleg), Varga Barnabás (Ferencváros)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Balázs József (MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Legyőzte román másodosztályú ellenfelét a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 16:11

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Ádám Martin: Végre ismét futballistának érzem magam!

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 21:41

A Paks alapembere elmondta, mennyi időt kell kihagynia

Labdarúgó NB I
2025.03.11. 13:34

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04
Ezek is érdekelhetik